„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)
TAAR FERENC: Egy népművelő visszanéz — Gondolatok és emlékek a Hajdú-Bihar megyei iskolán kívüli népművelésről (1945—1956)
művelési állandó bizottság olyan aktivitást fejtett ki, amely példamutató lehet máig érvényesen. Ebben meghatározó szerepe volt Péter János püspöknek, későbbi külügyminiszterünknek, aki teljes odaadással dolgozott e bizottság elnökeként, s számos kezdeményezés spiritus rectora volt. 1956. novemberének végén, vagy decemberének legelején az ellenforradalom okozta súlyos kártevés és romhalmaz közepette, a konszolidálódás kibontakozásának még a legkezdetén arra az elhatározásra jutottunk a megyei népművelési osztályon, hogy mérlegre tesszük az elmúlt években végzett munkánkat, módszereinket, egész tevékenységünket a keserű fölismerések és tanulságok figyelembevételével. Ez az önvizsgálat szükséges volt ahhoz, hogy egyáltalán megtalálhassuk újra munkánk folytatásának szükséges feltételeit. Ügy határoztunk, hogy következtetéseinket leírjuk és fölterjesztjük a minisztériumba. Napokig elemeztük a helyzetet, kerestük a kibontakozás, a megújulás lehetséges módjait. Fájdalmas művelet volt. Célok, amelyek elérése nemrég oly áhított volt, romhalmazzá vált. Módszerek, amelyek mindenhatóságáról meg voltunk győződve, önmagunkat vádoló, hibás, vagy éppen rossz, hatástalan szüleményekké váltak a fölismerés mérlegén. El kellett jutnunk odáig, hogy világosan láthassuk, miközben értékeket mentettünk és hoztunk létre, nem egyszer álltattuk is magunkat, látszateredményekkel. Megrázó fölismerés volt az is, hogy évek lelkes, odaadó, hittel teli munkája sok tekintetben hiábavaló küzködés volt, nem az emberek tudatának mélyreható megváltoztatását céloztuk meg, csak a felszínt kapirgáltuk. A máz megrepedezett, lehullt. Az önvizsgálat azonban nemcsak keserűséggel járt, hanem bizakodást is szült, hiszen elősorjáztak a vitathatatlan eredmények és értékek is, amelyek időállóknak bizonyultak és kiállták a megméretés nehéz próbáját. Ezekről előbb már említést tettem, s folytatja ezt a sort az itt következő dokumentumgyűjtemény is. Ezek voltak biztos fogódzóink. S teljes határozottsággal állapíthattuk meg: nem igaz, hogy minden rossz volt, ami az ötvenes évek első felében történt, és nem lehet — nem szabad! — mindent lesöpörni az asztalról egyetlen látványos mozdulattal, össze kell szednünk a romokat — Kölcseyvel szólva —, hogy azokból alapokat tehessünk a jövendő nagyság számára, meg kell mentenünk mindent, ami tényleges érték volt s folytatnunk kell — másként, jobban — ami életrevalónak bizonyult. Így indultunk el újra. És megfogalmaztuk egyértelmű álláspontunkat: a további munka és haladás csakis a szocialista tartalmú népművelés által lehetséges a szükséges tanulságok levonásával. Ezt így ma olvasva: evidenciának tűnhet. De akkoriban nem volt az. A párt elemző állásfoglalása, a kibontakozás útját-módját kinyilvánító akarata még nem látott napvilágot. Számunkra nem lehetett vitás: más alternatíva nem lehetséges. így küldtük föl állásfoglalásunkat a minisztériumba, s nem várva arra választ sem, elkezdtük ezen az alapon a munkát, s folytattuk, amit lehetett. És ami ezután következett: az élet normális mederbe terelődése, a párt erejének, tekintélyének megerősödése, az önvizsgálat, a szükséges tanulságok levonása, az újrakezdés friss lendülete, a célok és módszerek tisztább,