„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

Debrecen, 1948. november 29. DEBRECEN VÁROS SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐJE JELENTÉST TESZ AZ ÜGYVEZETŐK MUNKÁJÁRÓL Miniszter Úr! Hivatkozással a fenti számú körrendeletre, jelentem, hogy Debrecen thj. város Szabadművelődési Felügyelői Hivatala hatáskörébe tartozó és 1948. január 29-én, 36/1948. szám alatt felterjesztett 35 szabadművelődési ügy­vezető közül 32-nek már megtörtént a felülvizsgálata. A hátralevők felül­vizsgálata december 5-ig megtörténik. Kultúrpolitikai életünk fejlődése szükségessé tette egyrészt ügyvezetőink revideálását, másrészt pedig, különösen tanyáinkon, a szervezés központo­sítását. Ideológiailag képzetlen, vagy megbízhatatlan, valamint aktív mun­kát fel nem mutató ügyvezetőinket felmentettük. Ugyanakkor tanyaköz­pontokat hoztunk létre egyrészt a már meglevő és ezután létesülő szövet­kezetek köré, másrészt pedig, ahol ilyenek még nincsenek, az erős kiha­tású MDP pártszervezet vagy demokratikus tömegszervezetek köré. Ezzel olyan helyekre akarjuk koncentrálni a kulturális munkát, ahol politikai­lag és gazdaságilag megbízható és erős szervezetek vannak, amelyek ké­pesek magukhoz vonni (mint leendő tanyaközpontok) a környék kevésbé szervezett és öntudatosult tanyáit. így az ellenőrzést is könnyebben tudjuk gyakorolni. A megbízatás visszavonásának okai: politikai megbízhatatlanság, kulturá­lis meg nem felelés, más szolgálati helyre való áthelyezés, illetőleg a sza­badművelődési munkának szövetkezetek és népi demokratikus szervek kö­ré való koncentrálása folytán ilyenekkel nem rendelkezik. Újonnan megbízott ügyvezetők: tanyaiak: 1. Kismacs 2. Kösélyszeg 3. Hegyes 4. Ohattelekháza 5. Lukaháza 6. Beton-tanya 7. Szepes III. 8. Mézeshegy 9. Diószegi-út 10. Perecdűlő 11. Ondód II. 12. Ebes Sándor László Szekeres Sándor Török Zoltán Hecker Ferenc Diószegi László Gyergyói Sándor Miklósi Zsuzsa Pápai Sándor Pápai Béla Papp Lajos Szabó Judit Váróczy Sarolta áll. tanító

Next

/
Oldalképek
Tartalom