100 éves a Vöröskereszt - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 16. (Debrecen, 1981)
DOKUMENTUMOK: - 8. Javaslat városi mentő-társulat létesítésére Debrecen, 1883. január 8.
A jelentés felolvasása után Simonffy Imre elnök indítványára a jelentés első pontja tudomásul vétetett. A jegyzőkönyv hitelesítésére fel kéretnek: Koszorús Lajos és Balogh Ferencz urak. A f. év május havában tartandó orsz. gyűlésre a választmány a két elnököt, Simonffy Imrét és gr. Bethlen M. Rózát küldi fel. A beterjesztett pénztári számadás tételenként is felolvastatván, Zádor Lajos ügybuzgó és fáradtságos működéséért köszönet és elismerés szavaztatik. Ugyanily elismerést nyert Zádor úr a központtól is. A központot illető pénz felküldetik azonnal. Simonffy Imre elnök a vál. tagok figyelmébe ajánlja a tagok és segélygyűjtését, melyre nézve az eddigi tagok névsora kinyomatik és kiosztatik. Ezután a kisorolt választmányi tagok a folyó 1887-ik évre újra megválasztattak, a női osztályból ezek: Nemes Kálmánné, Leéb Pálné, Simonffy Imréné, Kovács Dánielné, Váradi Szabó Jánosné, Hegyi Mihályné (ez utóbbi új tag). A férfi osztályból: Balogh Ferencz, Steinfeld Antal, Dalmy Kálmán, Komlóssy Dezső, Miskolczy Jenő, Boczkó Sámuel (ez utóbbi új tag). (Szavazatot kaptak még: Szögyéni János 2, Varga Ferencz 9-et.) A tárgysorozat kilévén merítve, az elnök az egyesület ügyeit a tagok figyelmébe ajánlja, s a gyűlést berekeszti. Nyomtatott. — Debreczen Újság, 1887. XIX. évf. 61. szám. 8 Debrecen, 1888. január 9. JAVASLAT VÁROSI MENTÖ-TÁRSULAT LÉTESÍTÉSÉRE Mentő-társulat Debreczen szabad királyi városában van önkéntes tűzoltó egyesület, mely a városnak évenkénti 4—5 ezer forintjába kerül. A nemes czélú és elég buzgó társulatnak, hála a jó égnek és rendszerető lakosságunknak, jó órában legyen mondva — aránylag kevés tennivalója van. Nagy tűzesetek nincsenek, a kicsik sem gyakoriak és így — a gyakorlatokat kivéve, az egyesületi tagok legtöbb idejét az együttlét és öszszejövetelek kellemesebb oldala veszi igénybe. Jó órában legyen mondva — ritkán hallani nálunk nagy tűzesetekről, de annál többször halljuk, vagy olvassuk az öngyilkossági kísérletek, gyilkosságok, súlyos testi sértések, az emberi test épségét veszélyesen megtámadó balesetek és szerencsétlenségek híreit, mely utóbbira példa p. o. esések téli fagyban, nyári-gyümölcs hulladékban, mérgezések, lezuhanás építkezéseknél, eltaposások kocsi vagy vasút által, leforrázások forró zsír-