„S a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 15. (Debrecen, 1980)

Általában ismeretes, hogy az 1951—52-es években olyan gazdaságpolitikai hibákat követtünk el, amelyek átmenetileg megzavarták a szocializmus eredményes továbbépítését hazánkban. A gazdaságpolitikai hibák egybefonódtak a politikai és kulturális életben elkövetett hibákkal, amelyek a személyi kultusz légkörében elmélyültek. Ezek a tények törvényszerűen kihatottak a tanácsi szervezet fejlődésére is. Az életszínvonal kedvezőtlen alakulása, a begyűjtési rendszer eltorzulása, a személyi kultusz elterjedése nem kedvezett a szocialista demokratizmus megszilárdításának és a szocialista törvényességnek sem. A hibák kiküszöbölésének szükségességét a Magyar Dolgozók Pártjának központi vezetősége felismerte és 1953-ban több ízben határozatban foglalkozott a tanácsok tevékenységének fejlesztésével. Az 1953. október 31-i határozata már meg is határozta az elvégzendő feladatokat, megállapítva, hogy a pártszervezetek és pártszervek fokozott figyelmet fordítsanak a tanácsok munkájának megjavítására. Segítsék elő, hogy a tanácsok mint az államhatalom helyi szervei és mint a lakosság legszélesebb tömegszervezetei teljes mértékben betöltsék szerepüket, erősítsék kapcsolataikat a lakossággal, törődjenek a lakosság mindennapi érdekeivel és mindezek mellett biztosítsák a központi feladatok megvalósítását. A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa 1954. május 24-én ült Össze. E kongresszus tanácskozása és határozatai megszabták a tanácsok további fejlődésének irányát, a végrehajtandó reform intézkedések alapelveit. Sokoldalúan feltárták a tanácsok közel négyéves munkájának tanulságait. Megállapította a kongresszus, hogy a tanácsok a bonyolult politikai és gazdasági helyzetben rendkívül nagy feladatokat oldottak meg, és mind politikai, mind gazdasági és kulturális téren jelentős eredményeket értek el. Feltárta a tanácsok tevékenységében még jelentkező és a további fejlődést gátló hiányosságokat és meghatározta a szükséges intézkedéseket. A kongresszus hatására mindinkább érlelődött a II. Tanácstörvény megalkotásának szükségessége. Ennek azonban előfeltétele volt az Alkotmány egyes rendelkezéseinek a módosítása. Az Alkotmány-módosítás alapozta meg az új Tanácstörvény változásait a korábbihoz viszonyítva. Az 1954. évi X. törvény — az úgynevezett II. Tanácstörvény — a tanácsok fejlődésének első időszakában jelentkező ellentmondásokat, gondokat kívánta kiszűrni, megszüntetni. Előtérbe helyezte a tanács mint testület szerepét, az egyes tanácstagok munkájának fontosságát, a tömegkapcsolat erősítésének szükségességét és meghatározó jelentőségét. A szervezeti keretek kialakításánál is messzemenően figyelembe vette a további fejlődés követelményeit. Ezek az intézkedések együttesen és egymással összhangban a tanácsi munka minden területén biztosították a testületi szervek elsőbbségét, a demokratikus centralizmus széles körű kibontakozását, a szakigazgatási szervek munkájában a kettős alárendeltség és egyszersmind a személyes felelősség érvényesülését és nem utolsósorban a tömegkapcsolatok erősítését. Előremutatóak voltak az egyes gazdasági és pénzügyi intézkedések, a községfejlesztési alap létrehozása, az önkéntes társadalmi munka szorgalmazása, a pénzügyi és költségvetési kötöttségek bizonyos mérvű enyhítése, a tanácsok intézményi és vállalati hálózatának lényeges mértékű bővítése és összességében a város- és község politika előtérbe helyezése.