„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - II. Ismeretterjesztés

fejleszteni és előmozdítani. Mely czélt a következő eszközök által szándékszik elérni: a) Hasznos és népszerű könyvek és folyó iratok beszerzése és olvasása, eset­leg kiadása, valamint az előbbieknek a kör könyvtárából való kikölcsönzése által. b) Felolvasások tartása által a tudomány minden ágából. c) Társasmulatságok, hangversenyek s több e félék által. 2 Tisztázat. — HBmL. IV. B. 905/b. 6419/1905. alapszám, 7599/1905. sz. 1 A belügyminiszter az alapszabályt 1905. november 11-én jóváhagyta. Kaba lakossága 6483 fő volt az 1900. évi népszámlálás szerint. 2 Az alapszabály a továbbiakban a kör tagjainak jogait és kötelezettségeit rögzíti. Debrecen, 1905. november FELHÍVÁS A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT ELŐADÁSAINAK LÁTOGATÁSÁRA „Tudás az a fegyver, mely szellemi fényével megsemmisíti a sötét tudatlansá­got minden nyomor, elmaradottság kútfejét, győzelemre viszi a haladás zász­laját. 1905. évi november hó 13-tól április hó l-ig ELŐADÁS SOROZATOT tar­tunk, a melyre meghívjuk városunknak művelődés iránt érdeklődő közönsé­gét. Az előadások látogatása díjtalan TANREND: Minden héten hétfőn: Művelődéstörténelem. A franczia forradalom ismerte­tése. Előadó Dr. Ferenczy Gyula főiskolai rektor. Előadás Csapó-utcza 52. szám a vas és fémmunkások szakegyletében. Kedden: Világtörténelem. Róma- Előadó Jánossy Zoltán ref. lelkész. Elő­adás Varga-utcza 11. Famunkások szakegyesületében. Szerdán: Retorika, szónoklás tanítás. Előadó: dr. Jászi Viktor egyetemi m. tanár. Előadás Vár-utcza 7. Ácsok szakegyesületében. Pénteken: Szociológia, Munkás kérdések. Előadó dr. Kovács Gábor jogaka­démiai tanár. Előadás Piacz-utcza 42. az építő munkások szakegyesületében. Előadások kezdete este 8 órakor. A szociáldemokrata párt." Nyomtatott. — Röplap a Tiszavidéki Ref. Egyházkerület Könyvtárának gyűjteményéből. Jelzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom