„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)
Dokumentumok - I. Az iskolán kívüli népművelés szervezete és általános helyzete
Azután fel kell szerelve lennie mindazon segédeszközökkel, melyek a tudományos — főleg természettudományos — előadások megtartására nélkülözhetetlenek. Egy kísérletekhez felszerelt előadó asztallal, ahhoz szükséges laboratóriummal. Továbbá a szabadoktatás mai fejlettsége mellett nélkülözhetetlen vetítő géppel és vetítő síkkal. Végül a mai kor legszebb és legtökéletesebb szemléltető eszközével, a mozgóképkészülékkel. Legyen szabad itt, rövid kitéréssel rámutatnom ennek a találmánynak rendkívüli kulturális fontosságára. A kinematográf a modern kor egyik legnagyszerűbb és mai méretei s népszerűsége mellett is fel nem becsülhető fontosságú és jövőjű találmánya. Szerepe a nagy néptömegek nevelésében még nem bontakozott ki a maga teljességében. Ma még nagyobbára csak úgy ismerjük, mint a nagy néptömegek szórakoztatásának egyik legalkalmasabb eszközét. A mozgóképházak, a népszerű mozik, rövid egy évtized alatt csodálatos fejlődésen mentek át. Ma már összehasonlíthatatlanul nagyobb tömegeket szórakoztatnak, mint a színházak. Már az eddigi megfigyelések igazolják, hogy a nagy tömegek gondolkozásának irányításában szuggesztív hatással vesznek részt a mozik. Ez a hatás rossz irányú is lehet. A gyermekbíróságok egyre sűrűbben panaszkodnak amiatt, hogy a bűnöző- gyermekek nagy részének csábítója a mozi volt, ahol az úgynevezett detektívfilmek jeleneteiből tanulták el a betörések, agyafúrt ügyességű lopások részleteit, ott ismerkedtek meg olyan tolvajfurfanggal és trükkökkel, melyek különben soha eszükbe sem jutottak volna. Különösen fog hangzani, pedig úgy van, a mostani világkatasztrófa hosszúra nyújtásában a mozinak is jelentős része van. A megsemmisítésünkre, vagy legalább is gazdasági letörésünkre összeállott államok, az entente vezérférfiainak a háború egész folyama alatt különösképen nagy gondjuk volt arra, hogy az irányításuk alatt álló népekben az irántunk való gyűlöltséget állandóan ébren tartsák. Erre a célra legjobb eszköznek a sajtó állandó izgatásai mellett a mozgóképházakat találták. Az entente államok mozivállalatai el vannak árasztva hivatalos filmekkel, melyeket kormánymegbízásból, részletes utasítások alapján készítettek a filmgyárak. Ezek a filmek, míg egyrészt a háborús mámort igyekeztek fenntartani a tömegekben, másrészt hihetetlen borzalmasságok vászonra vetítésével szították a gyűlölet tüzét kivált a németek ellen. A háború után, mikor majd mi is látni fogunk egy párat ezekből a filmekből, meg fogjuk érteni, miért tüzelte oly érthetetlen gyűlölet például a franciákat a már nem is embernek tekintett német „boche"-okkal szemben. Ezeket csupán azért hozom fel, hogy igazoljam, milyen rendkívüli szuggesztív erő rejlik a kinematográfban. A gátat szakított víz ereje pusztít és rombol, ugyanaz az erő gátak közé szorítva malmokat hajt. Ugyanígy lehet haszonra fordítani és a tömegnevelés szolgálatába állítani a mozgókép szuggesztív erejét is. 53