„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - V. A két forradalom időszakának művelődési viszonyai

124 Debrecen, 1919. február 21. ÚJ KÖZÖNSÉG A SZÍNHÁZBAN Azt mondják, elromlott a közönség. Figyelmetlen, lármás, köhög, nevet. És én mégis egy olyan közönségről, olyan színházi estéről mesélhetek, melyhez fog­hatót, felemelőt, szépet nívósat sokat kívánok magamnak a szín észéletemben. Múlt pénteken MUNKÁSELŐADÁSKÉNT (kiemelés a szerk.) előadtuk a Tanítónőt. Rossz tapasztalatainkból kiindulva a színházi közönséget illetőleg megfáradtán is az előző este „Matuska" premierjétől, minden különösebb iz­galom és buzgalom nélkül indítottuk meg az előadást. De ahogyan lehúzhatja, úgy viszi is magával a közönség a színészt. És ez a kö­zönség — csupa munkás — belevitt minket a legmélyebb hangulatba. Figyelt és figyeltette a szomszédjait, sőt a pici gyermekeit is, akiket nem hagyhatott ott­hon egyedül. Ez a közönség hálás és nem szégyenlős, kacagással és könnyel részt vett az előadásban és nemcsak mulattatta magát... Ennek a közönségnek az érzésein játszottunk, mint egy zongorán, amelynek még nem tompult, nem hangolódott le a hangja a cinizmuson, a blazírtságon, a lekicsinylésen. Ez a közönség figyelt és megértett mindent, kiérezte a tendenciáját, a jelentőségét a szavaknak, a tet­teknek és az erkölcsét, becsületét védő kis tanítónő hatalmas védőbeszédét az erkölcstelenség ellen olyan dörgő tapsviharral jutalmazta, dicsőítette, amilyet utóbbi időben csak pirosszínlapos bohózatok egy-egy ötletes fordulatánál hal­lottam. És ennek a közönségnek jól esett az arcába nézni: nem mustráló gukkerek, ásítást jelző arcok néztek, hanem csupa ünnepélyes, ragyogó, áhítatos, boldog arc. Emberek voltak, akik nem szokásból, időtöltésből, pénzbőségből és divat­ból jöttek színházba, hanem hogy ott egy heti munka jutalmául valami szépet kapjanak és elvigyenek onnan valamit, amire visszagondolhatnak, amiből ta­nulhatnak. Nekik ünnep volt ez az este! És ünnep volt nekem is és én is hoztam magammal onnan gondolnivalót s egy drága kincset: azt a szép hitet, hogy jól indul az az új élet, amelyik ezeknek az embereknek a jegyében indult s hogy nemsokára megint az lesz a színház, ami a régi görögöknél volt s aminek lennie kell: a szépnek és igaznak a szószéke, kedves tanítás, a munkás élet jutalma, olympusi ünnep. Verő Márta Nyomtatott. — Színházi Figaró, 1919. február 21—27. Olympuszi ünnep. Kiadva: A Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban 1919. Dokumentumgyűjtemény. Db. 1959. 371— 372. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom