„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - III. Olvasási kultúra

elő, hogy a színészet ügye a legkedvezőbb körülmények közé kezde nálunk jutni, s van jelenleg is. Nem lehetne-e ezt a hazai vidéki irodalom érdekében is tenni? Oh igen! Csak akarat, csak tiszta szándék kell hozzá, s a vidéki lapok sorsa örök időkre meg lesz alapítva s lesz jó alap, mely csak úgy lehet, ha annak szellemi vezetőjének a megélhetés nyomasztó gondjaival nemcsak küzdeni nem kell, de a lap szellemi munkásait is jövedelemaránylag díjazhatja. Ha minden jóravaló egyén előfizet­vén, ismerősi köréből csak egykét előfizetőt nyér is meg a lap számára, már hasz­nos szolgálatot teszen vidéki irodalmunknak. Fel tehát tisztelt polgártársak! Pártoljuk a vidék irodalmát! — Jusson eszünkbe, hogy nemcsak kenyérrel, de szellemi táplálékkal is kell élnünk. Egy polgár. Nyomtatott. — Debreczeni Lapok, 1868. április 19. II. évfolyam 16. szám. 60 Debrecen, 1868. november 8. • OKTASSUK A NÉPET Az iskolázás szüksége nélkülözhetetlen, — de nem minden. Az élet iskolája folytatása az előbbinek, de sokkal nehezebb. Az ipar, kereskedés, gazdászati tudomány folyvást halad előre, s azok, kik e téren mozognak vállalataik köré­ben szerezhetnek ugyan szak ismereteket, de erre is csak úgy lehetnek képesítve, ha egyéni míveltségük folyvást fejlesztetik általában is. — Nemcsak szakembe­rekre, hanem polgárokra is van szüksége az államnak. A szakismeret a társada­lom polgári tagját s ez viszont amazt, edzi erejében. Szóval, szakembereknek is folyvást szakilag, de polgárilag is képezni kell magokat. Különösen minden egyénnek ismerni kell azon helyzetet, amit a polgári tár­saságban elfoglal, s amely helyet elfoglal: azt be is kell töltenie. Folyvást gyara­podni, tanulni s evégett olvasni kell. Ma már senki sem állapodhatik meg ismeretei körében, mert a haladó kor szelleme túlhajt rajta. Ma már senkinek sem szabad, kézösszedugva lesni az eseményeket, hanem munkálkodni, dolgozni kell az összes jólét tekintetéből, és haladni, gyarapodni kell ismeretben. Minden öntudatos egyénnek színvonalán kell állani azon események ismere­tének, melyek őt érdeklik. E czél elérése végett alakultak az iparos társulatok, gazdászati egyletek s az olvasókörök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom