Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 4. Az István malom működése 1886—1918 között

tárat, amit az 189l-es tűz után építettek újjá, de a feltámadt erős szél miatt kigyulladt az épülettel szemben levő deszkafalú, cseréptetős raktár. Leégett a gépház, elhamvadt a közelben levő üvegház és műhely is. A Libakertben és a Vénkertben pedig több pajta megsemmisült a szétrepülő zsarátnokoktól. Az emberáldozatokon túlmenően keletkezett anyagi kárt négyszázezer forintra becsülték. A biztosítótársaságok 358 475 forintot térítettek meg.

163 A tűzvész kapcsán beszélnünk kell az üzem szerepéről a környék lisztellátásában. A helyzet elemzését megtaláljuk a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara 1894-es jelentésében: „Bár a társulat nagyobbik malma áldozatul esett, őrlőképességét 1300 mm-ról naponta 500 mm-ra apasztotta és dacára a rendkívül nagy redukciónak, vidékünkön a lisztárak nem hogy emelkedtek, de épp oly arányban szállottak alá, mint máshol." Ebből a jelentésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a környék főképpen földművelésből élő lakossága körében a „műmalmi liszt" fogyasztása rendkívül kicsiny volt. Vagyis az István malom nem a környék piaca számára termelt, hanem elsősorban kivitelre dolgozott. A helyi lakosság számára pedig a kisebb gőzmalmok, vámmalmok dolgoztak. Lényegében ez derül ki egy 1896-os értékelésből is, amely szerint az abban az évben feldolgozott 3,4 millió forint értékű árunak csupán 10,29%át adta el a malom Debrecenben és közvetlen környékén, 10,91 %-át a távolabbi vidéken (Szolnok, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmár), míg termékeinek 64,88%-a Ausztriába és Felső-Magyarországba, 13,92%-a pedig a monarchián kívüli területre került.

164 Ugyanehhez a kérdéshez kapcsolódik azonban az is, hogy Hajdú vármegye egyévi átlagtermése 760 743 mm-ra volt becsülhető. Ebből a termelőknek kb. 30%-a visszamaradt saját fogyasztásra és vetőmagnak. Az értékesítésre jutott 532 000 mm ha az utolsó szemig az István malomba is került volna, akkor sem fedezte volna az üzem szükségletét. Következésképpen a malomnak más megyékben is kellett vásárlásokat eszközölnie, ahol nyilvánvalóan érdekösszeütközésbe került azon területek nagy kereskedelmi malmaival. A másik probléma a malmokat, de általában az egész magyar gazdasági életet érintette, s ez a tűzbiztosítás kérdése volt.

165 Az 1894-es tűz után két alternatíva merült fel az újjáépítéssel kapcsolatban. Az egyik terv az volt, hogy egynapi 1200—1300 métermázsa kapacitással rendelkező üzemet létesítsenek, mások azt az álláspontot képviselték, hogy egy mindössze 800—900 métermázsa megőrlésére alkalmas malmot kell készíteni a régi falak felhasználásával. Az első tervnek, amely az önköltségcsökkentés érdekében még egy új 600 lóerős gőzgép beállítását is igényelte, nagy költségkihatása — kb. 650 000 frt. — volt. A malomipar akkori helyzete nem tette lehetővé a beruházás megvalósítását. Az iparág stagnálása mellett tekintetbe kellett venni azt, hogy egy ilyen nagyarányú beruházás a forgótőke teljes kimerülését is eredményezné, ami az 50-es évek üzembénító viszonyait ismételné meg. Ráadásul egy ilyen kapaci-