Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

IV. AZ ÜZEM MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS KÜZDELME - 3. A munkások helyzete a két világháború között

a munkások létszáma 10 alá csökken, s marad egész 1934 szeptemberéig, amikor is 68 lesz a malmi munkások létszáma.

469 Az említett 16 hónapos leállás alatt a visszatérésben még reménykedő munkások alkalmi és ínségmunkával igyekeztek magukat, családjukat fenntartani. Tekintetbe véve, hogy a gazdasági világválság hatására a debreceni munkanélküliek tömege óriásira duzzadt, különösen nehézzé tette ezt az amúgy is hosszúra nyúlt „átvészelési időszakot". Az 1934-ben újból meginduló üzem munkásainak száma még 1936 januárjára sem emelkedik 70 fölé. Mindez egy olyan üzemben fordul elő, amelynek munkáslétszáma nemegyszer meghaladta az ötszázat. A két szám közötti nagy differencia jól érzékelteti: a munkások 8

/

9 része előtt zárultak be az üzem kapui, szűntek meg az újbóli munkába állás lehetőségei (12. sz. táblázat). Ha elsőként az egyes évek ún. becsült átlagát vetjük össze egymással, úgy az 1933-as 20 fős létszámmal szemben az 1928-as 133 fős, vagy az 1941-es 141 fős közel hétszeres eltérést mutat. Még nagyobb differenciát ad, ha nem a becsült átlagokat vetjük össze, hanem az egyes évek abszolút számadatait. Ez esetben az 1933—1934-ben megmaradt 5 fő és az 1928-ban alkalmazott 156 munkás létszáma közötti különbség több mint harmincszoros! Ha pedig az egyes éveken belül figyeljük meg az ingadozás mértékét, nem ritka az 50— 60-as nagyságrendű eltérés. Nyilvánvaló, hogy az ilyen arányú különbségek létbizonytalanságot teremtettek. A munkások helyzetének másik fokmérője a munkabér nagysága és reálértéke. A munkabérek reálértéke, mint ismeretes, a húszas években nem érte el az 1914 előtti szintet. A „békebeli" keresetnek csupán 40%-át kapták a munkások. A válság időszakában a malom leállt, amit arra is felhasznált az üzem, hogy „az öreg alkalmazottaktól megszabadulhasson". Az ismét meginduló malomba már csak a fiatal embereket alkalmazták, s „visszaélve a még tartó nagy munkanélküliséggel 2—2,80 pengő napszámbérrel fizették a munkásokat".

470 Többszöri bérjavítási kérésre — anélkül, hogy előzőleg munkabeszüntetésre került volna sor — 1936-ban egyeztető tárgyalások folytak. Sikerült napi 35 filléres béremelést elérniük, és fejadaguk díjmentes vámőrlését is engedélyezte a vezetőség.

471 Ez a javítás azonban még mindig csak 21—34 filléres órabérrel volt egyenlő.

472 A drágaság fokozódása 1937 júliusára a munkásokat újabb bérkövetelésre kényszerítette, de a malom vezetősége elutasította kérésüket. A munkások a sztrájk fegyveréhez nyúltak, s emiatt elbocsátás volt büntetésük. 1938-ban országosan rendezték a malomipari béreket, amely során Debrecent az I. bérkategóriába osztották be.

473 A rendelet a kategórián belül öt bércsoportot különböztetett meg, s ezen belül állapította meg az órabéreket. 1. molnár, kezelő molnár 60 fillér, 2. molnársegéd, gépész, raktárkezelő, műszaki munkások 48 fillér, 3. betanított munkások, p. fűtő, motorkezelő, mázsáló 43