Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

IV. AZ ÜZEM MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS KÜZDELME - 3. A munkások helyzete a két világháború között

Ezt követően a munkanélküliek száma lassú apadást mutat, de még 1937— 1938-ban is 4767 azok száma, akik nem találtak munkalehetőséget Debrecenben. Mindebből következik: a városban nehéz volt munkához jutni, s ha végre alkalmazást nyert a munkás, rendkívül alacsony bért kapott. Ennek oka nemcsak a felduzzadt munkaerő-tartalék volt, hanem az is, hogy a tőkeszegény debreceni vállalatok a bérek mértéktelen csökkentésével próbáltak versenyképesek maradni az ország más területein működő, a jóval tőkeerősebb, koncentráltabb és monopolista törekvésű nagyiparral szemben. Ami pedig a munkások politikai helyzetét, szabad szervezkedési lehetőségét illeti, ez elé az ellenforradalmi rendszer idején még az első világháború előtti állapotokhoz viszonyítva is mérhetetlenül több akadály emelkedett. A megtorlás tulajdonképpen már a román megszállás idején megkezdődött. A Tanácsköztársaság alatt szerepet vállalt személyek közül sokakat vittek el egyéves vagy még hosszabb időre romániai internáló táborokba. A malmi munkások közül így internálták Bodó Imre molnárt a vulpestói fogolytáborba, A Horthyhadsereg Debrecenbe történt bevonulását követően még szélesebb körűvé vált a bosszú. Százakat tartóztattak le. Közülük több hónapos embertelen bánásmód után sokakat állítottak bíróság elé, ahol börtönbüntetésre, internálásra, hosszan tartó rendőri felügyelet alá helyezésre ítélték az elfogottat. A debreceni malommunkások közül így vonták felelősségre Szabó Géza molnárt, Tibák István malomfűtőt, Rosenfeld Salamon molnárt, Krausz Mór raktárnokot, valamint Kálmán Ferencet és Takács Eleket.

464 Az ellenforradalmi rendszer a megtorlás eszközeivel élve, a munkásmozgalom befejezésével, a megfélemlítés módszereit alkalmazva akarta szétzúzni a szocialista mozgalmat. A város szocialista munkásai azonban nehéz küzdelmek után több iparágban újjáélesztették szakszervezeteiket. 1922-ben már 15 szakcsoport működött 4520 taggal a városban és a taglétszám rövidesen elérte az 5780 főt. A gazdasági világválság alatt azonban ezrek vesztették el keresetüket, és éveken át képtelenek voltak a tagdíj fizetésére. Tagságuk megszűnt, így a szervezett dolgozók száma visszaesett 2500 főre. Ez a mozgalom erőinek gyengülését jelezte. A második világháború alatt az állandó katonai behívások, a szervezetek életének folyamatos zaklatása, majd betiltása akadályozta a munkát.

465 Ismeretes, hogy az ellenforradalmi rendszer idején illegalitásba kényszerítették a kommunistákat. Debrecenben a húszas évek elején az újjáalakuló szakszervezeteken belül bizonyos fokig mód nyílt ugyan további tevékenységükre, de a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőségének jobbra tolódása miatt az egyre nehezebbé vált. A harmincas évek elején a rendőrség majd minden évben nyomára bukkant egy-két kommunista sejtnek, s ezek tagjait letartóztatták, bíróság elé állították s a továbbiakban állandóan rendőri felügyelet alatt tartották. A kommunisták a nehézségek ellenére nem adták fel a küzdelmet, s olyan nagyszerű eredményeket értek el, mint antifasiszta front megszer-