„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - II. Ismeretterjesztés

sikere a megye határain kívül is felhívta az illetékes körök figyelmét. Legutóbb a Magyar Közművelődési Egyesület ülésén foglalkoztak Orbán Kálmán kir. tanfelügyelő előterjesztése alapján az ország közművelődésére igen fontos kér­déssel és Bodó János országgyűlési képviselő, a Faluszövetség igazgatója, aki maga is lelkesen fáradozik az iskolánkívüli népművelés problémájának meg­oldásán, a gyűlésen elhangzottak hatása alatt elhatározta, hogy a Faluszövetség megbízottját leküldi Berettyóújfaluba tanulmányozás céljából. Bene István, a Faluszövetséghez beosztott tanfelügyelő pénteken délben ér­kezett Berettyóújfaluba, hogy a helyszínen szerezzen tapasztalatokat a bihar­megyei téli iskolánkívüli népművelés rendszeréről és eredményéről. Dr. Fráter László alispán, Orbán Kálmán és Bene István tanfelügyelők Furtán, Bihar­keresztesen, Hencidán és Derecskén jelentek meg az előadásokon. Bene István a legnagyobb elismeréssel állapította meg mindenütt a gyönyörű eredményt és nagyszerű fegyelmezettséget. Különösen meglepő volt a derecskéi 33 analfabé­tának előhaladása. Az analfabéta tanfolyam minden növendéke szépen, értel­mesen olvas, jól ír. A tanulók szemében az öröm fénye csillogott, amidőn be­mutathatták eddigi tudatlanságuk után képességeiket. Kiváló eredményt ta­pasztalt az alispán és kísérete a derecskéi téli gazdasági tanfolyamon is. A hall­gatók feleletei nagy tudásról és tájékozottságról tettek bizonyságot. Nyomtatott. — Bihar, 1927. február 24. A Faluszövetség kiküldötte megállapította, hogy Bihar­vármegyében mintaszerű az iskolánkívüli népművelés címen. 54 Debrecen, 1927. december 9. AZ ISMERETTERJESZTÉS EREDMÉNYEI HAJDÚ VÁRMEGYÉBEN 1 Vármegyénk területén a múlt év folyamán 612 ismeretterjesztő előadás tar­tatott, mintegy 1 200 000 felnőtt hallgató előtt. Az előadások mind az általános műveltségadás, a többtermelés, a hazafiúi és valláserkölcsi érzelmek ápolásának jegyében folytak le. Tartatott ezen kívül 13 analfabéta tanfolyam, hol sikeresen vizsgázott 161 férfi és 39 nő. Az előző években vizsgázott analfabéták részére továbbképző tanfolyam terveztetett és 5 ilyen tanfolyamon 119 férfi és 31 nő vett részt. Ezeken kívül a hazafiasság, érzelemnevelés és kedély-nemesítés szol­gálatában rendeztetett 68 műkedvelő előadás is. Az idei program a múlt évihez képest nagy haladást mutat, mivel vármegyénk területén ez idő szerint 10 anal­fabéta tanfolyam alakult előre megállapított tananyagbeosztással és beiratko­zott, felnőtt hallgatókkal. Ez évben szintén tervbe van véve a továbbképző tanfolyamok szervezése is, melyek közül már 3 meg is kezdte működését. E tanfolyamok munkája eredményeként megállapítható, hogy ezek a közmű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom