„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - I. Az iskolán kívüli népművelés szervezete és általános helyzete

előadások is napirenden voltak, melyeken a munkásdalárda szóló énekesei pl. Ady versekre írt Reinitz dalokat és Schubert számokat énekeltek. Minket, versmondókat Apám tanított. Ady Endre, Babits Mihály, Kiss József, Várnai Zseni, Puskin, Kassák Lajos, Petőfi Sándor forradalmi versei mellett a Népszava körül tömörült költők, pl. Tuba Károly, Vanczák János, Szakasits Árpád verseit szavaltuk, és felolvastunk egy-egy novellát, tárcát, köztük Gergely Sándor első írói terméseit, a fehér terrortól 1920-ban vértanú halált halt Bacsó Béla novelláit, vagy a Népszavában megjelent egy-egy érdekesebb írást. A dalárda szinte minden rendezvénynek lelkesítő, harcra lángoló szerves része volt. Talán csak az önálló, egész estét betöltő darabok előtt és után nem énekeltek. A kulturált, a szervezett munkás öntudatával küzdő sportolók nevelője volt a Debreceni Munkás Testedző Egyesület. Birkózói, labdarúgói, sakkozói a versenyeken, mérkőzéseken példaadó, sportszerű magatartásukkal megszerezték nemcsak a munkástársak, hanem az ellenfelek megbecsülését is. A 20-as években Pányoki Lajos vasmunkás, majd később Sennyei Oláh István, Toroczkai Oszvald debreceni festőművészek tanították festeni, rajzolni a fiatal munkásokat. Ezek a festők tanítványaikkal együtt néha kiállítást is rendeztek a Munkásotthonban. A téli hónapokban rendszeresen ismeretterjesztő előadások folytak, melyekre a szezonmunkások már nyár végén, amikor még dolgoztak megvették a bérletet. Ezeken középiskolai tanárok, orvosok, egy-egy egyetemi tanár, de több esetben Pestről jött szocialista és más haladó írók, politikusok tartottak előadást, amelyek előtt és után a Munkásotthon fiataljai adtak műsort. Ezek keretében verset mondtunk, rövid két, három személyes vidám jelenetet adtunk elő. Ilyen alkalmakkor mindig megtelt a nagyterem, de az irodalmi, földrajzi és néprajzi előadások különösen sok embert vonzottak. Amikor például Ecsedi István a neves néprajztudós tartott előadást — bemutatva hangos felvételeit is — az oldaltermek is tele voltak munkásokkal. A nagyterem volt a kultúrmunka főműhelye, mely ősztől, nyár elejéig alig állt üresen. Próbáltak a dalárdisták, a színjátszó csoportok, az operett-táncosok. Itt gyakorolt az előadások és bálok vonószenekara, itt folyt egész télen esténként a táncoktatás, és itt voltak a csütörtöki és vasárnapi össztáncok. Az ismeretterjesztő előadások szerdán, a nagyműsoros esték — amelyeket rendszerint bál követett — szombaton voltak. A színdarabok, dalos-táncos operettrészletek betanításában a Csokonai Színház művészei is segítettek, akik közül Neményi Lili, Rajz János, Timár Ila és Halasi Marika nevére emlékszem már csak vissza. A színjátszó csoport rendezője Vajó István vasmunkás, szaktanácsadója Sötét Balázs, a Csokonai Színház fiatal művésze volt. A nagyterem másik oldalán levő két termet inkább szakmai megbeszélésekre használták. Mind a négy oldalterem falánál, de a kisebb szobákban levő befizetőhelyeken is gazdag könyvtárai voltak a szakmáknak: ideológiai, szakmai könyvek és