„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - III. Olvasási kultúra

szerű fejlődése maradt el, nagy kárára közművelődésünk magasabbrendű érdekeinek. A legszélesebb néprétegek nemzeti irányú szellemi művelődését és gyakorlati ismeretszerzését szolgáló népkönyvtáraink s a legmagasabb tudo­mányos képzés és kutatás céljait szemmel tartó országos és egyetemi könyv­táraink a törvényhozás és az egyetemi autonómiák gondoskodásából, ha nagy erőfeszítések árán is, kellő mértékben gyarapodnak, színvonalon vannak s to­vábbfejlődésük is biztosítottnak látszik. Könyvtártípusaink sorában azonban kevésbé megnyugtatóan van képviselve a széles néprétegek művelődését szol­gáló népkönyvtárak és a tudományos jellegű könyvtárak két véglete között az a típus, amelyet közművelődési könyvtárnak, közkönyvtárnak nevezünk, s amely nemzetünk összességéből annak a rétegnek művelődését, továbbképzését volna hivatva szolgálni, amely réteget közhasználatú szóval — ha nem is egé­szen szabatosan — művelt középosztálynak szoktak emlegetni. Elég rámutat­nunk a tényekre, közelebbről arra, hogy egyes törvényhatóságaink, mint pél­dául Debrecen, Szeged, Győr, Sopron thj. városok ilyen közkönyvtárak jelen­tőségét régen belátták s kitűnően működő közkönyvtárakat szerveztek. A vár­megyei törvényhatóságok közül Veszprém vármegye indított erélyesebb szer­vező munkát, amely a legszebb reményekre jogosít. Korábban Szabolcs vár­megye szervezett törvényhatósági könyvtárt. Sajnos, e példaadások, különösen a vármegyei törvényhatóságok részéről nem találtak követésre, vagy e feladat megoldását többé-kevésbé anyagilag támogatott megyei városi intézményekre, kulturális egyesületekre bízták. A fentiek tudatában tisztelettel fölkérjük a Te­kintetes Törvényhatóság Közönségét: a maga és ezzel az egész nemzet közmű­velődésének szolgálatára méltóztassék közművelődési könyvtárt szervezni. A Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa készséggel fölajánlja teljes erkölcsi tá­mogatását, a szervezés munkájának irányítására való készségét s azt az elha­tározását, hogy illetékes helyeken a legmesszebbmenő erkölcsi és anyagi támo­gatás érdekében a szükséges lépéseket megteszi. 2 Kiváló tisztelettel: Dr. Herzog József s. k. főigazgató, a magyar Nemzeti Múzeum ügyvezető-alelnöke Tisztázat. — HBmL. IV. B. 404/a. 2703/1937. sz. 1 A megkeresésből csak részleteket közlünk. 2 Biharvármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága válaszában a következőket írta: „...a közművelődési könyvtárak megszervezése Törvényhatóságunk területén is kívánatos lenne ugyan; de Bizottságunknak arra anyagi fedezete nincs." I 10 Közművelődési 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom