„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - III. Olvasási kultúra

A DEBRECENI MUNKÁSOK SZAVALÓKÓRUSÁNAK BEMUTATKOZÁSA A kórus szervezése jóval kevesebb gonddal járt, mint annakidején az antialkoholista csoport, mert a tagok nagyobb része a fiatalság körében adva volt, csak meg kellett velük értetni a kórus lényegét és szükségességét. Buktatók ugyan jelentkeztek, de túljutottunk rajtuk. Ilyen volt például a dalárdisták magatartása. Több érdemes fiatal működött a dalárdában és feltűnt, hogy egyik sem kíván a kórusban részt venni. Még a jó szavaló Bartha Jóska sem. Pedig a szavalókórus mellett mindenik akár agyonénekelhette volna magát. Később tudtuk meg, hogy a dalárda vezetői valami érthetetlen okból tartottak a szavalókórustól. Talán konkurrenciát éreztek benne? A másik problémát a lányok hiánya okozta. Mert a Margitban — talán az egyetlen tánciskola kivételével — mindenben a fiúk voltak túlsúlyban. Ebben az időben volt a nagy könyvkötő sztrájk. A sztrájkoló könyvkötők döntő többsége nő volt, akik délelőttönként ott táboroztak a Margitban. Nagyrészüknek mindössze annyi kapcsolata volt a szakszervezettel, hogy pontosan fizette a tagdíjat, sztrájkolt a türelemmel, és szombatonként felvette a sztrájksegélyt. Azt is mondhatnám, hogy kapóra jött nekünk ez a sztrájk, és megkezdtük beszervezni a lányokat. Ez olyan jól sikerült, hogy a szavalókórus egész fennállása alatt a nő tagoknak csaknem felét a könyvkötőlányok adták. (Mint érdekességet említem itt meg, hogy a kórustagok között a későbbi években négy házasság jött létre. Az én feleségem is egykori könyvkötő lány. A később hozzánk csatlakozott Bartha Jóska is a könyvkötő lányok között választott párt magának. Kányási Pista Holló párttitkár kisebbik lányát vette feleségül, míg Sós Mihály az idősebb Földvári lányt.) A szavalókórus 1930-ban mutatkozott be. Ekkor már ismertem „közönségünk" ízlését, és olyan versek betanításába kezdtem, melyek sikerében bizakodni lehetett. Egyben tartottam is a bemutatkozástól. Mert ismét olyan valami jelenik meg, Kassák emlékezetes előadása után, amit nemhogy a Margit, de Debrecen sem látott, s számára szokatlan. Ezért szükségét éreztem egy bevezetőfélének, hogy úgymondjam, használati utasításnak. Izgatottan sorakoztunk fel a színpadon, de amikor a függöny felment, már magabiztosak voltunk. A lányok legszebb, csaknem egyforma sötét ruhájukat vették fel, hasonlóan a fiúk, frissen nyírva-borotválva, és érezni lehetett, hogy már a megjelenésünk megtetszett a közönségnek. Rövid pár szóval arról beszéltem, hogy ami most következik, az nem új a művészetben, mert már a görögök is alkalmazták a kórust a tragédiák alátámasztására. Mi valamennyien egy tragédiás korban élünk, és a kórusnak a kollektív agitáció feladatát szánjuk.