Helytörténetírás levéltári forrásai III. 1944-1971 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 9. (Debrecen, 1976)

XXIII. fondcsoport. TANÁCSOK - Kerületi tanácsok iratai

A DEBRECEN VÁROS TERÜLETÉN MŰKÖDŐ KERÜLETI TANÁCSOK IRATAI A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1954. évi 12. számú határozata, valamint az 1954. évi X. tanácstörvény alapján Debrecen megyei jogú város ta­nácsa megszervezte Debrecen város három kerületi tanácsát. A megyei jogú város igazgatási kerületi határvonalainak megállapítását a NET 1954. évi 15. számú határozata rögziti /T.K.70./. . Mindhárom kerületben 1954. decemberében került sor a tanács, a végrehajtó bt-, zottság, az állandó bizottságok és a szakigazgatási szervek megválasztására, il letve megszervezésére. A végrehajtóbizottság a tanácstörvényben /1954. évi X. tv./ meghatáro­zott feladatkörében ellátja: a./ a tanács működésével; b,/ a saját szervezeté­vel és működésével; c./ a végrehajtóbizottság szakigazgatási szervei munkának irányításával, ellenőrzésével és összehangolásával kapcsolatos ügyeket. A VB, a tanács működésével kapcsolatosan_előkésziti a tanácsülést, kidolgozza a tanács községpolitikai tervét, megszervezi azok végrehajtását, összeállítja a tanácsülések napirendjét, összehívja a tanácsülést, megszervezi és ellenőrzi a tanács határozatainak végrehajtását, közreműködik a tanács tömegkapcsolatainak kiszélesítésében. A V.B. feladatai saját szervezetével és működésével kapcso­latban: megválasztja saját tagjai sorából a végrehajtó bizottság elnökét, el­nökhelyettesét, titkárát; meghatározza rendszeres üléseinek időpontját; meg­állapítja munkatervét; meghatározza a vb. ülések napirendjét; a vb. tagjainak feladatait. Elkésziti a tanács beszámolóját a felettes végrehajtóbizottság szá­mára. A V.B. a szakigazgatási szervek munkájának irányításával kapcsolatban a helyi sajátosságok figyelembevételével meghatározza szakigazgatási szervei számára a felsőbb rendelkezések végrehajtásához szükséges szempontokat és módszereket, ellenőrzi a jogszabályok, valamint a tanács, a végrehajtó bizottság és a fel­sőbb államhatalmi ós államigazgatási szervek rendelkezéseinek végrehajtását, megsemmisítheti, vagy megváltoztathatja szakigazgatási szervei rendelkezéseit. Kinevezi a szakigazgatási szervek vezetőit és dönt fegyelmi ügyekben. Irányit­ja, ellenőrzi - szakigazgatási szervei útján - a tanács alá rendelt vállala­tok és egyéb szervek munkáját, megvitatja azok beszámolóit. Dönt a terven fe­lüli bevételek ós nyereségek.valamint a megtakarítások érdekében. Ellátja a szakigazgatási szervek munkájának irányításából és ellenőrzéséből folyó egyéb, a Jogszabályok által hatáskörébe utalt feladatokat. A végrehajtó bizottság hatáskörébe utalt sokirányú munkáról a végrehajtóbizott­sági ülésekről felvett jegyzőkönyvek adnak számot. A V.B. általában kétheten­ként ülésezett. Megvitatásra kerültek kerületi tanács mezőgazdasági termelő­szövetkezeteinek megszilárditási és fejlesztési tervei, az aktuális mezőgazda­sági munkák megszervezésével kapcsolatos előterjesztések, a várospolitikai és városfejlesztési tervek, a kerület költségvetése. A végrehajtó bizottság a szakigazgatási szervek vezetőit rendszeresen beszámoltatta. A beszámolók és

Next

/
Oldalképek
Tartalom