Debreceni iskolák - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 8. (Debrecen, 1975)
Középfokú oktatás
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS A 6650/1945, M.E. sz. rendelet alapján 1945.szeptemberében megindult általános iskolai szervezés első ciklusa 1949. júniusában befejeződött. Meg kellett tehát keresni azt a középiskolai formát, amely szervesen és tervszerűen ráépül az általa nos iskolára. Kísérletképpen 1949-ben a középiskolákat gimnáziumi szervezetbe fogták össze s ennek megfelelően létesültek átmenetileg - a közismereti gimnázium humán és reál tagozattal, az ipari és mezőgazdasági, valamint a pedagógiai gimnáziumok a megszüntetett tanítóképzők helyett. Az 1951» évi 14.tc, az általános gimnázium szervezetét honosította meg s feladatává tette, hogy "az általános iskolában megszerzett ismereteket elmélyítse, továbbfejlessze s tanulóit az egyetemi és főiskolai tanulmányokra előkészítse". A gimnázium, mint négy évfo ! vámos középiskola humán és reáltagozattal létesült, 1950-ben újra rendezték a középfokú oktatást. A középfokú nevelőképző intézetek ismét tanítóképzőkké, illetve óvónu-L^pzőkké alakultak át. A tanítóképzést a gyakorló évvel együtt 5 évre emelték. A képző a 4.év után érettségi bizonyítványt, majd az 5« évi képesítő vizsga sikeres eredménye a tanítói oklevél megszerzését biztosította. A középfokú szakoktatási intézmények is megváltoztak. 1950-től az ipari, mezőgazdasági, közgazdasági gimnáziumok technikumokká alakultak. A szocialista iskola Kialakításának uj szakaszát az 196l. évi 3.tc. nyitotta meg. A törvény végrehajtása során bevezették az általánosan képző középiskolákban a szakmai előképzést, az 5 + 1 rendszerű oktatást, majd 1965-től a szakközépiskolák rendszerét építették ki. A középiskolai technikumok fokozatosan megszűntek, illetve szakközépiskolákká alakultak, A technikusképzés középiskolára épülő felsőfokú technikumokban nyer megoldást.