Béres András: Útmutató krónikaíróknak - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 7. (Debrecen, 1975)

A krónikairés, mint a honismeieti-hslytöltenetl feldolgozás fonása

A krónikairás, mint a honismereti helytörténeti feldolgozás forrása Szocializmust épitő, gyorsan változó világunkban egyre sürgetőbben vetődik fel a kérdés, hogy mit teszünk e változások, sokszor aprónak tünő történeti jelenségek megörökítésére. Mi marad meg a szemünk előtt ma lejátszódó eseményekből, jelenségekből az utókor számára. Ha történész, akár muzeológus, akár levéltáros szemével nézzük nemzetünk történetét, az összegyűjtött tárgyi, vagy Írásos emlékek századok múltjára utalnak, s a különböző korokban egykor élt emberek életét dokumentálják. Ezért nagyjelentőségű a történettudomány számára a régészet, a néprajz, vagy művészettörténet a többi tárgyi dokumentumokat őrző tudományággal és a levéltárakkal együtt. Kérdés azonban az, hogy hogyan jelenik meg ebben, vagy mennyire elvonatkoztatott e dokumentumokon keresztül a korai életformától az ember, mit tud tükrözni az egyko12 ru tárgyi, vagy irásos emlék a társadalom korábbi képéről. A valóságos történelmi helyzet megismerésében nagy segitséget nyújtanak az egykorú krónikák. Ha néhányat az ismerősebbek közül ki akarunk emelni feltétlenül emlitenünk kell a Magyarok Krónikáját, a Bécsi Képes Krónikát, a Gesta Hungarorum-ot, amely ugyan nem tekinthető teljes egészében krónikának, Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk krónikái. Itt említhetjük az irodalomból jól ismert krónikásokat, Ilosvai Selymes