Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Debrecen demográfiai arculata

A lakó fogalma tehát semmiképpen sem juttat kifejezésre valamely konkrét foglalkozást, vagyis nem utal sem ipari, sem kereskedői vagy mezőgazdasági foglalkozásra, hanem egyszerűen olyan személyre, aki nem rendelkezett polgárjoggal s még kevésbé háztulajdonnal. A városi jegyzőkönyvek a polgárjogú egyéneket sokszor „concivis"-nék nevezték, há valakinek a jogállását kívánták meghatározni, viszont a lakót sohasem jelölték a cívis névvel.

356 Éppen ezért a szakirodalom egy részében a lakó fogalmát helytelenül értelmezték, sőt még odáig is elmentek, hogy „a lakók házat nem vehettek: a polgárok házában laktak és rendesen, mint cselédek, alkalmazottak szolgálták a polgárt", mint Zám véli.

357 A lakó - ezzel a nézettel szemben valójában sohasem képviselt meghatározott társadalmi réteget és semmiképpen sem cselédi jogviszonyban élő személyt takart, hanem egyszerűen olyant, aki más házában élt. Lakónak tüntették fel az összeírások a háztulajdonosnál élő személyt még akkor is, ha az illető a szülei házában volt. A Piac utca 11. sz. alatti házban pl. Gál Mihályné háztulajdonoson kívül lakóként vették nyilvántartásba ifj. Gál Mihály szűcsöt és Antalfi János kalmárt, holott az anya első adó osztályú varrogató, tehát nem is nagy keresetű személy volt.

358 Mindezek alapján megállapíthatjuk: a „lakó" fogalma nem társadalmi kategóriát jelzett, hanem oly értelmű telepedési viszonyra utalt, hogy Debrecenben valakinek a házában élt. Ezzel a meghatározással egyúttal arra is gondolunk, hogy a középkori „hospes" fogalma kibővült és nem annyira a nem polgárjogú személyek megjelölésére szolgált, hanem inkább a háztulajdon hiányával állt összefüggésben. A kapitalizmus idején a „lakó" kifejezést a főbérlő vagy esetleg albérlő váltotta fel, de akkor is mindenképpen háztulajdon nélküli egyént takart. A lakó semmiképpen sem volt jog nélküli a belvárosban, azzá csak a külsősoron vált, miután a külsősori telepeseknek lényegében még háztulajdon esetén is alig volt valami joguk. Viszont mindkét helyen családfenntartó is viselhetett lakó nevet, sőt ilyen a leggazdagabbak közül is kikerülhetett. Erre jellemző pl. a Piac utca 1. sz. Beck-féle házban lakóként élő Svetits Mátyás fűszerkereskedő, akinek a városi adója (gába) 62,5 forintot tett ki,

359 vagy a Varga utca 365. sz. alatt ugyancsak lakóként élő Vedres Simeon „czines mester", akinek a vagyonadóba beszámított készpénze 1545 rénesFt volt 1827-ben. Farkas Ferenc vasárus is lakóként élt a Beck-féle házban, 30 forint évi adóval; ő volt a város egyik leggazdagabb kereskedője 1839 körül, de ugyancsak lakóként tartották nyilván Zsebők József nemes orvos házában Rickl Ferencet, hasonlóan egyik leggazdagabb kereskedőt; Lobmayer Mátyás, Bészler Lajos egyaránt lakók voltak a Beck-féle házban 1843-ban, pedig mindnyájan több ezer forintos vagyon után adóztak és nagykereskedőkként a leggazdagabb polgárok közé számítottak.

360 Ismeretes, hogy az ország minden városában, így Debrecenben is, a termelés rendjében elfoglalt helyzete, a termelőeszközökhöz való viszonya, a munka társadalmi szervezetében betöltött szerepe alapján rétegek alakultak ki. A születési előjogokhoz kötődő osztályhoz viszonyítva a rendi korszakban ez a réteg főként azokból a családokból alakult ki, amelyek nemzedékeken keresztül hasonló helyzetben éltek. Horváth Mihály joggal állapította meg Debrecennel kapcsolatban, hogy „a város egymással egybe nem kötött két egyenetlen részre oszlott. A lakosság elöljáróiban, s gyakran teljés joggal, nem látott mást, mint önhaszon-