Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A tanyák

tokok mind jogilag, mind a termelési rendszer szempontjából a város szerves részei voltak; egyébként a szántóterületű tanyákat és a közös legelő használatát egymástól nem lehetett elválasztani. A debreceni tanyavilág elsősorban a várostól nyugatra fekvő területeken alakult ki és főként azokon a helyeken, ahol valamikor falvak feküdtek, amelyek a török behatolásával elvesztették lakosaikat.

264 Ezeken a helyeken a külterjes állattenyésztésből a belterjesebb mezőgazdaságra való átmenet megkövetelte a föld megművelését,

265 ami pedig elképzelhetetlen volt a tanyák nélkül, hiszen a távol fekvő területeknek csupán megközelítése legalább egy napot vett igénybe az akkori közlekedési viszonyok között. Amikor a legeltetés és az állattartó szállások körüli kisebb arányú földművelés már nem elégítette ki a termelők és a termelés igényeit, s emiatt a földközösségi gazdálkodás felbomlott, akkor merült föl a terület egyéni birtoklásának szükségessége. Ezért a változó pásztorszállásokat felváltotta az állandó lakóhely, ahol kezdetben maga a gazda tartotta kézben a birtokot, később pedig alkalmazottja látta el a gazdálkodás feladatait. A földművelés előtérbe kerülése tehát föltétlenül hozzájárult a tanyák képződéséhez, viszont ennek első feltétele az volt, hogy a polgárok megfelelő területekhez jussanak, amelyen érdemes legyen belterjes gazdálkodást folytatni. Ez az időpont hozzávetőleg a XVIII. század második felében tűnt fel, elsősorban a béresföldeken, de erőteljesebben az 1810-es évek végén vált általánossá. Ilyen értelemben a tanya a korábbi külterjes gazdálkodással szemben föltétlenül haladást képvisel,

266 s talán éppen ezért sem foghatjuk fel olyan település- és termelésszerkezeti formának, amely „az egyik utolsó hajtása nomád gazdasági rendszerünknek".

267 Debrecen város szenátusa egyetlen helyen alakított ki valamilyen mezőgazdasági szervezetet: Ohaton, melyhez Mátát is hozzákapcsolta. Ez azonban a szó akkori értelmében nem tekinthető majornak, mert a gazdaság élén kihelyezett városi alkalmazottak álltak. A távol fekvő és közvetlen városi kezelés alatt álló földterületek hasznosítását mintegy „igazgatási" feladatnak tekintették.

268 A debreceni tanyák kifejlődése tehát mindenképpen a pusztákon kiosztott vagy bérelt egyéni kezelésű birtokra mutat. Létrejöttük szorosan összefüggött a határhasználat újabb kori szokásaival, a XVIII. században erőteljesebbé vált földbérleti gazdálkodással. Éppen ezért a tanyák nyomaival akkor találkozunk, amikor a földbirtokok egyéni hasznosítása került előtérbe, vagyis a XVII. század, de még inkább a XVIII. századtól. Az első időkben a földbérlő városi polgár elsősorban a mezei munkák idején, a döntő munkanemeknél tartózkodott a határban, az állattenyésztés pedig pásztorra volt bízva, aki legföljebb szállást alakított ki, amely az állatok vonulásával együtt változott. Ebben az időben a kezdetleges tanya mintegy kiegészítő szerepet játszott, megszilárdult településre már csak azért sem utalt, mert az állattenyésztés és a külterjes mezőgazdaság, főként a legelőgazdálkodás nem tette szükségessé a lakóhely állandósítását. A XVIII. század közepe óta Debrecenben kimutathatók a nagyobb földterületre terjedő birtoklás tényei, a különböző jogcímeken magánkézre került földdarabok, amelyeknek termelését a gazda már intenzívebb földműveléssel kívánta biztosítani. A város gazdagabb polgárai nyilván nem tartózkodtak kint a földeken, de valakit megbíztak, hogy állandó lakóhelyet építsen ki; ez a megbízott Debrecenben a „majoros" nevet viselte, akinek a kezelése