Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A kertségek
A kertgazdaságok már az 1750-es években kezdtek bizonyos szabályok közé szorított társulásos művelési formát kialakítani, de a levéltárban meglevő első alapszabályok inkább az 1780-as évekhez fűződnek. 251 A már megalakult szervezetek önkormányzati jogot élveztek, és maguk döntötték el, hogy ebbe a társulásba valakit felvegyenek-e vagy abból kizárjanak. A tanács is éberen vigyázott a jogi előírások megtartására, s ha valamelyik tisztviselő megsértette a kertségek szabályzatait, eljárásának helytelenségére figyelmeztette. Ennek világos példáját 1845. június 5-én az a tanácsülési határozat tárja föl, amellyel Simonffy Ferenc rendőrkapitányt intették meg, miután megsértette a boldogfalvai kert szőlősgazdáinak jogait azzal, hogy a kertbirtokosok által áprilisban megválasztott csőszt elmozdította és annak helyére mást állított. A birtokosok panaszára a tanács a rendőrkapitány intézkedését azzal helyezte hatályon kívül, hogy „a szőlőskertekre nézve a hatóságát törvény és utasítás szabta tárgyak arányában gyakorolja, de a beligazgatási s a szőlősbirtokosokat illető csőszök, illetőleg a cselédek választásába s fogadásába ne avatkozzék". 252 A tanácsnak csak akkor volt intézkedési joga, ha a társulás valamelyik alkalmazottja a közrendet és a belbiztonságot veszélyeztette. Minden társulási művelés ellenére és attól függetlenül, hogy a tanács a reformkorban általában azonos nagyságú telkeket adott el a kertbirtokosoknak, közöttük mégis vagyoni különbségek alakultak ki, amivel megindult a társadalmi differenciálódás. A földtulajdon különbségére jellemző például, hogy 1852-ben a Tégláskertben Somogyi Gábornak, Kerekes Jánosnak és Bészler Károlynak 5-5 telek nagyságú rész állt a tulajdonában, Kis Orbán Jánosnak 3, Telegdy Lajosnak 2, míg a többieknek l-l telek. 253 A kertségi földeket nem utcák szerint osztották ki, hanem azok a lakhely közigazgatási szervezetétől függetlenül bármely területen megvásárolhatók voltak. A kertség a város számára nem közigazgatási, hanem gazdasági szervezetet jelentett. Viszont elnevezésük rendszerint a közeli utcaszervezethez igazodott. Az 1836. évi tégláskerti szervezet jegyzőkönyve szerint a „Tégláskertbeli első járási szőlősgazdák" között 34 kertgazda a Varga, 18 a Piac, 5 a Hatvan, 2 a Csapó, 10 pedig a Cegléd utcából származott. 254 A kertségi birtokosok számbavétele ezt tárja fel. 255 A kertségek területén az 1830-as évektől önálló települési formák kezdtek kialakulni. Ilyennek tekinthető például Józsa-Szentgyörgy, amelyből később Józsa község alakult. 256 1825-ben a józsa-szentgyörgyi kertgazdaságban 122 kertbirtokos és több napszámos élt; a tulajdonosok között debreceni polgár, sőt nemes személy is található volt. Soraikban 5 család már hosszabb ideje kint élt, 117 család pedig 2-12 év óta; 15 családfő - a fenti számon belül - „nyolcz esztendeje, hogy kint lakik, négy esztendeig ugyan szőlőpásztor volt", de azóta háztulajdonos. 257 Az ideiglenes tartózkodásból így vált állandó megtelepedés. A tanács egy bizottságának 1828-ban az volt a véleménye, hogy „a józsa-szentgyörgyi pródiumokon törvénytelenül magokat lakásképen megvonó gyülevész lakosoknak" kimozdítása föltétlenül kívánatos, de ez a terv sohasem valósult meg,- 1834. március 11-én Szabolcs vármegye alispánja tájékoztatta Debrecen tanácsát, hogy „a józsa-szentgyörgyi szőlőskertekben, mint pusztás és csaknem erdős helyeken" többen megtelepedtek, akiket onnét el kellene költöztetni. A tanács szerint ez a vármegye feladata volna. Egy 1842. november 7-i Szabolcs vármegyei átirat szerint:
