Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A munkásterületek

A városi ügyész 1838, november 8-án perbe fogta a téglavetői lakosokat, mert nem voltak hajlandók a városban lakást bérelni vagy házat venni, hanem - a vád szerint - a királyi adófizetés kikerülésével a „téglavetőben mindezideig háznépeket formálnak". Az érdekeltek általában 45 év fölött élő személyek; közöttük Takács Ferenc 54 éves vallotta, hogy „két neveletlen gyermekemmel szegény létemre nincs módom, hogy a városon béres házat fogadjak". Kozma András 56 éves ugyancsak téglavető: „hét gyermekes szegény ember lévén, minthogy még munkánk is van félbe, azért tartózkodunk a téglavetőben". A per során mintegy harminc családot vontak felelősségre, majd kötelezték őket, hogy a városban - az árkon belül - vegyenek ki lakást, különben „erővel behozattatnak .. . ; kötelesek valamely házzal bíró tulajdonoshoz adó alá feliratkozni".

231 A téglaégetés állandóan fokozódó termelést kívánt, egyben az ideiglenes alkalmazottakon kívül szakmunkások foglalkoztatását követelte, ezért magától adódott annak a lehetősége, hogy a termelés üzemi centruma közelében kifejlődjenek a munkáslakások, majd a munkásnegyedek. Ezt a folyamatot semmi sem gátolhatta meg, a tanács sok határozata legföljebb a fejlődés ütemét fékezhette. A megtelepedés demográfiai viszonyaira jellemző adatokat tartalmaznak a hadiadó-kivetési. ívek,

232 amelyeknek összesítése az alábbi képet mutatja: 1812-ben 4 személy lakott ott, de volt még 33 kunyhó. 1814-ben 38 háztartást írtak össze 4 lakóval, ami mindenképpen arra mutat, hogy a korábbi összeírásban szereplő kunyhók maguk is önálló háztartást képviselnek, míg a 4 személy albérlő lakóra utal. Az 1835. évi adókivetés során önállóan összeírták a téglavetőket, amikor különálló 37 házról a mesterek kezén tettek említést, míg 15 lakóház a „téglavető legények" birtokában volt. Ezeken kívül volt 17 ház a vályogvetők tulajdonában, de a fentiekkel szemben ezeknél 31 lakó élt.

233 Egy 1837-ből származó összeírás az alábbi adatokat tünteti fel: férj és feleség 103; gyermek 90; lakó 11 férfi, 6 feleség; származási hely: 96 debreceni, 7 idegen. Ezek megoszlása: téglavetőmester 32, legény 16, fonó 6, öreg 1; önálló háza van 35 főnek, közülük nős 25 személy. A házak még 1852-ben is inkább kunyhóknak minősültek, annyira szegényes építőanyagból készültek.

234 Valószínű, hogy a téglavető telephelye nem volt azonos a vályogvetőével, mert a népösszeírások és adókivetések csaknem mindig külön sorolják fel a két foglalkozási ágat, néha pedig a jelentések is külön-külön említik. A vályogvetőkről 1837-ben készült jelentés a „földdel bíró embereket" vette számba, akik egy-egy házhely fejében 300-300 négyszögöl nagyságú területet tarthattak kézben. A területek a vályogvetőben az alábbiak szerint oszlottak meg: I. dűlőben 8 családfő élt; a II. és a III. dűlőben 12-12 családfő; a IV-ben 14, az V-ben 15, a Vl-ban 17, a VII~ben 25, a VIII., IX-ben 6-6 családfőnek volt földje. Ez az osztás a baromvásártér felől fekvő vályogvetőben volt. De egyidejűleg a Köntöskert oldalán is osztottak összesen 8 dűlőben; az I. dűlőn földet kapott 17 család, a II-ban 17, a III-ban 6, a IV-ben 9, az V-ben 10, a Vl-ban és a Vll-ben 8-8 családfő. A harmadik osztáskor a „kunyhók közt", tehát valószínűleg a téglavető közelében 70 telket mértek ki. A két telep lakóinak szociális helyzete hozzávetőleg azonos volt. Az 1837. évi összeírás szerint a téglavetőben élő és lakással bíró 25 családfenn-