Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

támaszkodva. A debreceni Dózsa család kihalása után (1404) mégis egyszerűen magánföldesúri városként találkozunk vele. Mint magánföldesúrhoz eleinte a király tulajdonába, majd később több más - elég gyakran változó birtokoshoz került. A királyi város jogkörét mindezek miatt Debrecen elismerten csak 1693 óta gyakorolta.

176 A szabad királyi városi jog tényleges gyakorlását több más mellett az a körülmény is gátolta, hogy Debrecen nem vette magát körül fallal, ami a középkorban egyik elmaradhatatlan feltétele volt egy királyi város létének. Annak nyomai, hogy fal helyett a város települési határvonalán árkot ásatott és az árkok szélén sövényeket húzott, csak a XVI. század óta mutathatók ki. Mindenesetre az árokásás és a sövényhúzás már eleve kettéválasztotta Debrecen települési rendjét, mert meghatározta az árkon belüli városmagnak és az árkon kívüli megtelepedésnek területi körülményeit. A belső város szerkezetének változásáról, az urbanizációs folyamatról már az előző lapokon szó volt, az alábbiakban a külsősori település kérdéseit taglaljuk, egyelőre csakis a település elemeire támaszkodva, mert a kérdés társadalmi vonatkozásai egy másik fejezetben nyernek megvilágítást. Az árok tehát választóvonallá lett, de mind azon belül, mind azon túl önálló települési egység vagy inkább rendszer fejlődött ki. Az árkon kívüli területet több néven emlegették: hol hóstát (Hofstadt, Hochstadt), hol külső sor, hol suburbium, hol új sor volt a neve. Lényegében az európai települési gyakorlathoz igazodóan előváros jellegűnek tekinthetnénk, ha nem alakult volna ki későbben, mint maga a város. A nagyobb magyar és európai városokban a Hofstadt, Vorstadt, előváros, suburbium általában a városi polgárság lakóhelyének külső perifériáját jelentette, ahol jobbágyok, zsellérek, különböző idegenek éltek és munkaerejükkel a polgárság tevékenységét támogatták, tehát kezdetleges értelemben vett bérmunkások voltak. Ennek a területnek lakói sehol sem részesültek a városi polgárjoggal együtt járó kiváltságokból, mint ház utáni földek, béresföldek, faizás, kocsmáitatás stb. hasznából, hanem jogi értelemben is kívül estek a történelmi település szervezetén, a polgárság és a „vendégek" (hospites) közösségén.

177 Debrecenben a hóstát minden utca végén kialakult és a kapun kívül, az árkon túl fejlődött ki. Ha egy városnegyedet bővíteni kezdtek és emiatt az árokvonalat kijjebb kellett helyezni, a korábban külsősori lakos belvárosivá lett s ennek megfelelően sokszor megváltozott a személyi jogállása is, mert átszerveződött maga a település rendje. De sokszor áttelepítették az árkon belül került személyeket aszerint, hogy milyen volt a megtelepedés előtti helyzetük. A városárok Debrecenben tehát nemcsak topográfiai fogalmat jelölt, hanem település- és társadalomtörténeti jelentősége volt, az árkon belül ugyanis a polgárok kiváltságai, valamint a háztulajdonosok előnyei még akkor is érvényesültek, ha utóbbiak nem élveztek polgárjogot; az árkon belüliek részt vehettek a város politikai közéletében, szerezhettek üzleteket, viszont az új soriak mindezektől megfosztattak. Ezért Debrecenben a hóstát határozottan a társadalmi megkülönböztetés alapjává vált. Mindezeket már az egykorú Hetilap című sajtótermék felismerte, amikor arról írt, hogy a városban „két házsor van: az egyik búsan néz a büdös árkon át azon városra, melynek ő illetőleg lakosa és napszámosa, de melynek napszámbérén kívül nemcsak hogy semmi jótéteményét nem élvezi, hanem . . . még bérben vagy felében sem szabad földet bírnia ... A másik sor kifelé néz, két ablakával és azon töprenkedik, vájjon milyenek lehetnek erre a