Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A tudomány és művészet

magát a művészetektől, nem érdeklődött a művészeti alkotások iránt s ez valóban a kulturális közönyt, az egyoldalú gazdasági lekötöttséget tükrözi. De egy kor társadalmi és főleg szellemi viszonyaira nemcsak a tömegméretű elmaradás lehet jellemző, hanem ugyanakkor tanulságos az egyének kiugró teljesítménye is. Erre az egyéni teljesítményre, érdeklődésre mutat az, hogy Vecsey József néptribun, nem pedig a kollégium kezdte meg a társadalmi gyűjtést Csokonai síremlékére, mert szerette a költőt és felismerte alkotásaiban a haladó eszméket, a nép valódi világát. A tanács testülete viszont valóban közömbös volt a művészet iránt. Amikor Pest vármegye közönsége körlevélben kérte fel Debrecent arra, hogy „a honi szobrászat pártolására. .. alakult társaságnak" tervét támogassa, egyidejűleg Ferenczy Istvánt a hatóságok figyelmébe ajánlotta, a tanács 1844. augusztus 7-én egyszerűen rávezette a körlevélre a határozatot: „nem pártoltatván, tudományul vétetik".

310 A reformkor rövid időszakában festők is éltek Debrecenben. Kiss Sámuel a kollégiumban rajzolt, Kiss Bálint, Dozsnyay Károly a város megrendelésére különféle képeket festettek.

311 De a festők közé sorolható Hirschlinger Simon is, aki elsősorban képárusként élt, de a tanácshoz intézett beadványa szerint művészi képeket is festett. Érvényesülni nem sokáig tudott, mert a Kalmár Társaság nem javasolta működési engedélyének a kiadatását.

312 Egyes gazdagabb személyek magánkönyvtárat tartottak fenn e korszakban. Magának a diáktársaságnak is gazdag könyvtára volt; Fáy Jánosnak 1820 körül közel 400 darabból álló képtára és könyvtára ismeretes. Sinay Gábor ügyvédnek több száz kötetre terjedő könyvállománya fölött osztozkodtak az utódok.

313 A színháztörténet már feltárta a leglényegesebb mozzanatokat a város ez irányú érdeklődéséről. Megállapította azt is, hogy kezdetben vándorszínészek adták elő a színdarabokat. Viszont 1820-tól kezdve felszínen tartották az állandó színház építésének gondolatát, mint 1841. június 20-án is, de a terv csak 1865-ben valósult meg. Addig a színészek különböző helyeken, nehéz körülmények között játszottak.

314 A művelődésügyi helyzet jellemzőinek színképét szinte sűrítetten képviseli az akkori iskolapolitika, az oktatásügy reformkori állapota. Felsőoktatásról már a XVI. század óta beszélhetünk. Ennek színvonala egész Európában elismert volt.

315 A népoktatás igazi jelentőségét a XVIII. században kezdték felismerni, amikor az iskola „először válik a parasztság munkára nevelésének társadalmi tényezőjévé".

316 A nevelés politikai tartalmát minden vonalon az antiliberalizmus határozta meg, mint ahogyan Szőgyén-Marich László, az állami tanügyi bizottság elnöke 1845-ben kifejezésre juttatta. A cél az volt, hogy „ábrándos reformtervek helyett" a nevelők „nemcsak elegendő tudománnyal és tanodái jártassággal, de kivált a legjózanabb politikai gondolkozással. . . bírjanak".

317 Az oktatás tárgyát országosan a humanista ismeretek rendszeres közlése képezte, bár 1841-ben kísérletet tettek rá, hogy azok egyeduralmát megszüntessék. Minden kísérlet ellenére az 1820-1848 közötti időszak a humán tárgyak teljes diadalának korszaka volt.

318 Az a kor természetes velejárója volt, hogy az oktatás szellemét a valláserkölcsi nevelés hatotta át; ez összhangban állt a német idealizmus pedagógiai elveivel, amely a reformkori Magyar-