Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A Választott Hites Közönség

szaporodtak, a megtárgyalt ügyek napirendi pontjai bővültek s mindezek miatt 1844. május 8-án két személyt választottak a hivatalos ügyvitel intézésére „actuarius" néven, akik maguk is a jobb módú polgárság köréből kerültek ki, mint Sápy Sámuel birtokos és Csáthy Károly kereskedő.

98 Már történt utalás arra, hogy a választott hites közönség a szenátussal szemben bizonyos jogokat igyekezett kivívni. A reformkorban kifejlődött harc hátterében a politikai hatalom megosztásának szándéka húzódott meg és elsősorban gazdaságpolitikai kérdések körül összpontosult. Az kétségtelen, hogy ebben a harcban - mint országosan - Debrecenben is sok múlott a népszószóló személyén, akinek az aktivitása, hozzáértése, többszörös személyi érdekeltsége befolyásolhatta a tagok álláspontjának kialakítását.

99 A választott hites közönséget elsőrendűen foglalkoztatta a köztulajdont képező városi vagyontárgyak hasznosításának ügye, a bérletgazdálkodás kialakítása vagy a közösségi kézben tartandó gazdasági üzemszervezés. A nagytanács tagjainak legnagyobb része maga is érdekelt volt a bérletrendszer kifejlesztésében, mert mint bérlő sok személy részt vett az árveréseken s különösen híve volt a fürdő vagy a kocsmák bérletként való hasznosításának. Az 1820-as években azonban ez a kérdés még nem érett meg a döntésig, sok vita folyt a szenátusi üléseken, az állami főhatóságok, a királyi biztos és a tanács között is, sőt a közösségi vagyonkezelés ügye az országgyűlés tárgyalási pontjai között is többször szerepelt. A debreceni választott hites közönség 1826-ban a magyar kamarához kérelmet terjesztett fel az árverés módjának megváltoztatása érdekében, javasolva a hosszabb bérleti idő megállapítását. Ezekben az években egyes városi üzemek kezelése tárgyában a kamarának még az volt az álláspontja, hogy hasznosabb a városra nézve, ha közvetlenül a hatóság kezeli az olyan ipari és kereskedelmi üzemeket, mint a kocsmák, a téglaégetés, a fürdő stb., viszont a választott hites közönség föltétlenül a bérleti gazdálkodás mellett állt ki. A kincstár úgy vélte, hogy nagyobb haszon származik a városra a közvetlen gazdasági irányítás révén, mint amennyi a bérletből származhatna. Attól függetlenül, hogy a kincstár álláspontját a gazdasági bevételek nem indokolták, mégis a szenátussal egyetértve a magyar kamara 1826. március 26-án figyelmeztette a nagytanácsot, hogy a bérletekre vonatkozó javaslatoktól a jövőben tartózkodjék. Hozzátette, hogy „a tisztelettel és illendőséggel sem egyezik, hogy az Őfelsége nevében a földesúri jussát gyakorló dicastériumnak, amelynek a királyi városok magisztrátusai, annyival inkább pedig a választott hites közönség engedelmeskedni köteles, olyan írásokat adott be", amiknek a tartalma ellenkezik a törvénnyel. Ezért elrendeli, hogy a magisztrátus a választott hites közönséget „megpirongassa s adja tudtára, hogy annak az írásnak semmi haszna sem vétetett". Felszólítja a magisztrátust, vigyázzon, hogy a választott hites közönség „semmi olyan tárgyak tanácskozásába ne ereszkedjen, amelyek megfontolása és megítélése alá nem tartoznak, ne bátorkodjon olyan illetlen s fundamentum nélkül való kinyilatkoztatásokat előadni", mert megbüntetik.

100 Felfogásunk szerint a kamara álláspontján erőteljesen érződik a szenátus sugallata, mert a szenátus állandóan azért hadakozott, hogy a bérletrendszer ne érvényesüljön, legföljebb néhány ágazatban. De határozottan megállapítható az is, hogy a választott hites közönség megkísérelte a gazdaságpolitikai szemlélet önálló kialakítását, szóhoz kívánt jutni. Ebben a tö-