Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A városi képviseleti rendszer

A vezető tisztségviselők között első helyen a íőbírói tisztséget betöltő szenátor, második helyen a polgármester feladataira megválasztott, harmadik helyen pedig - de csak 1836-tól - a főkapitányi feladatkört ellátó szenátor állt. Az egykorú szóhasználat szerint az ún. elnöki hivatalt ez a három személy töltötte be, de mindamellett ügyintézői funkciójánál fogva a hivatali életben a főjegyzőnek döntő szerepe volt. A többi - elsősorban gazdasági - munkakör megoszlott a szenátorok között, s azok sorában a céhbiztos szenátor állt előtérben, aki a céhek ügyében s a tanács nevében szinte teljhatalmúlag intézkedett. Céhbiztossá több szenátort is válaszottak, mert egy személy képtelen volt ellátni az összes feladatot. A munkaköröket céhek szerint osztották meg, de ennél a megosztásnál nem voltak figyelemmel a termelési ágazatokra, hanem vagy valamilyen előttünk ismeretlen hagyomány érvényesült, vagy pedig a céhbiztos közelében lakó iparosok telephelye volt a döntő szempont. Pl. 1844. június 1-én Nánási Gábor szenátor a szappanosok, kerékgyártók, szíjgyártók, bodnárok; Blaskovits Kálmán a mézeskalácsosok, nyereggyártók, ötvösök, késcsinálók; Vas Benjámin a borbélyok, a mézárulók, a festők, a takácsok, a fésűsök céhbiztosa volt. A termelési ágak tehát valóban elváltak egymástól.

88 A tanács tagjai munkájának eredményességét illetően nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes személyek értékelésében megmutatkozó szubjektív elemeket. Abból az időből nincs tudomásunk olyan szerteágazó joggyakorlatról, amely az esetek százaira érvényes szabályokat állapított volna meg. Az egyéni elbírálás és döntés még olyan esetekben is érvényesült, amikor a testület egésze nyilvánvalóan előtérbe került, vállalta a felelősséget, tudomásul véve a döntést. Kiemelkedő tanácsnokok gazdaságpolitikai tevékenysége messzemenően előre tudott vinni egy-egy ügyet, mint többek között Poroszlay vagy Rakovszky főbíró esetében láthatjuk. Több olyan ügy volt, amelyet a főbíró személyes hatáskörén belül intézett el, pl. az elvi referátumokat, a tanácstagok összeférhetetlenségére vonatkozó bejelentéseket, politikai állásfoglalásokat, követi utasítások elveinek kidolgozását, a birtokgazdálkodási kérdések irányvonalának megállapítását, s ilyenkor a személyes érdem messzemenően előbbre vihette valamely ügy kedvezőbb elintézését. A szenátorokról elmondható, hogy a feudális jogállamot és jogrendszert képviselték, de az is megállapítható, hogy f

koruk műveltségi színvonalán állva jártak el a reájuk bízott ügyekben. A reformkori haladó mozgalmak élére nem került ugyan Debrecennek egyetlen szenátora sem, de többen megértették a reformok irányvonalát és ezt jelentéseikben többször kifejezésre juttatták, például Nagy Sándor 1844-ben. A szenátus - mint már említettük - több ügyet bizottsági előkészítés alapján tárgyalt. A legváltozatosabb ügyek vizsgálatára egy-egy szenátor irányítása alatt a választott hites közönség több tagját, valamint legtöbbször a szakmával foglalkozó tisztviselőt, mint orvost, mérnököt stb. küldték ki, s azok jelentés formájában tájékoztatták a feltárt eredményről a tanács testületét. Ezektől az alkalmi bizottságoktól teljesen független volt és egyéb feladatokat látott el több olyan állandó bizottság, amelynek tagjai kifejezetten valamely tisztséget töltöttek be. Utóbbiakhoz tartozott például a gazdasági konzuli, polgármesteri bizottság, amelynek elnöke a polgármester (latin neve: consul) volt, vagy a városszépészeti bizottság ugyancsak a polgármester elnöklete alatt, a királyi bizottság a királyi biztos vagy főbíró elnöklete alatt, az árvaszéki bizottmány 1845-től, a tűzvészbizottság 1799-