Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések
recent jellemezte, hanem országosan is általános volt, amit legjobban Nagy Ignácnak a tisztújításról szóló vígjátéka tár fel. 56 A szenátus kezében egységesen összpontosult hatalmi eszközök összefonódása a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a gazdálkodás területén természetszerűleg tág teret nyitott a hivatali visszaélés számára. Erre vonatkozó adatok még a legkorrektebb városvezetés mellett is találhatók, s nem egy bírósági ítélet mutatta meg, milyen vádak terhelték a szenátori kar tagjait. Az ilyeneknek egy részét akkor nem minősítették korrupciónak, hiszen az általános volt, hogy a kormányhivatalnokokat sokszor ajándékokkal vesztegették meg, miközben hasonló természetű juttatásokat maguk a városi vezetők is elfogadtak. Ahol alig következett be változás a vezetők személyében, ott az állással együtt járó hivatalos vagy azon kívüli juttatások elől annak idején senki sem zárkózott el. A várospolitikai kérdések elveinek megtárgyalására a polgárok bármelyik csoportjának joga volt, de ez a jog gyakorlatilag éppen azért nem érvényesülhetett, mert ritkák voltak a tisztújítások, nyilvános utcai gyűléseket is alig tartottak, miután a régi utcai önkormányzatok csak formálisan maradtak fenn. Az utcákat képviselő nagytanácsi tagoknak módjuk volt véleményük nyilvánítására, ezt a közgyűléseken és a nagytanácsi üléseken megtették, de ha ellentétbe kerültek a szenátus állásfoglalásával, felszólalásuk és javaslatuk pusztába kiáltó szó maradt. A választott hites közönség csak az asszisztens szerepét töltötte be, mert az egységes és oszthatatlan hatalom az előkelő polgárság kezében volt. 57 Ha a hatalom gyakorlásának történeti alakulását megvizsgáljuk, körülbelül az alábbi képet alakíthatjuk ki. A XIV. századtól kezdve, 1361 óta, a megválasztott főbíró és mellette az ugyancsak választott esküdtek kezében szinte abszolút hatalom összpontosult. A XVI. századig a nagytanácsnak semmi nyomát sem találjuk, mindössze az „universitas" fogalma bukkan elő az oklevelekben, ez pedig időnként összehívott népgyűlésre mutat. A második fokozat az 1552. évi szabályrendelettel bukkan fel, amikor megalakult a nagytanács (communitas) s ezzel határozott testület került az élre. Az 1552. évi szervezési szabályrendelet Debrecen területét két közigazgatási járásra (kerületre, processusra), azokat pedig 6-6 közigazgatási egységre, ún. „utcákra" (piatea) tagolta. A szenátusba minden utcának 2-2 képviselője került akkor még esküdt (iuratus assessor vagy egyszerűen iuratus) néven. Ezek együttese alkotta a kistanácsot, a szenátust. De ugyanebben az évben maga a szenátus, tehát nem a népgyűlés, megszervezte a nagytanácsnak nevezett városi közösséget, melynek 66 tagja a tanácsnok (senator) nevet viselte. A két név az 1693. évi felkelés után bekövetkezett változás során 1694 óta felcserélődött s ettől kezdve a nagy tanácsi tagokat hívták esküdteknek, míg a kistanács tagjait szenátoroknak. 58 Az így állandósult két tanács együttes ülést csak ritkán tartott, mert a hatalom a kistanács kezében összpontosulván, ez képviselte az önkormányzatot az állami hatóságok, idegen államok előtt. A következő. lépcsőfokot az 1694. év képviseli, amikor egyes polgári rétegek 1693. évi felkelése után az utcák korábbi önkormányzatai kivívták a néptribuni állást és a pontosan körül nem határolt járásokat az utcai kormányzattal váltották fel. Ettől kezdve a Választott Hites Közönség (Electa Iurata Communitas) lett a képviseleti szervezet elnevezése, amelynek üléseit nagytanácsi ülésnek nevezték. 1694 óta ebből a vívmányból fejlődött ki a
