Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések

Közismert, hogy 183Ó. január 27-én jelent meg Széchenyi István egyik útnyitó könyve: a Hitel; 1830. április 15-én önálló indítványként került a törvényhatóságok elé gr. Dessewffy József javaslata a cenzúra és a sajtószabadság ügyében, amelyet Debrecen is egyetértőleg fogadott.

11 Valamivel később, de ennek a kornak polgári liberalizmusa szellemében látott napví lágot 1831. július 9-én Széchenyi Világ c. munkája. Jellemzővé vált a haladó erők mozgása, változtatásokat igénylő fellépése, de természetesen ezzel együtt járt a jobboldali konzervativizmus erőteljesebb szervezkedése is. Ez a szétválási folyamat a Hitel megjelenésének idején már érzékelhető volt. Mind többen kezdték magukévá tenni Széchenyi felfogását, hogy a „barbárságot" jelentő elmaradottságból ki kell törni, különben maga az arisztokrácia is megsemmisül.

12 Vagy ahogy egy másik könyvében, a Stádiumban megfogalmazta: „Hunnia minden lakosának polgári létet (kell) adni".

13 A magyar liberálisok Széchenyivel együtt a húszas és a harmincas esztendők fordulóján kezdték elfogadni és tudatosítani azt a természetes igazságot, hogy a jobbágyföld nem tekinthető földesúri tulajdonnak, mert a földesurak csakis a földhöz kötődő úrbéri kötelezettségek fölött rendelkezhetnek.

14 Talán éppen azok miatt az okok miatt, amelyek a mezőgazdaság tőkés fejlődését sürgették, vált a magyar liberalizmus az árutermelő középbirtokos nemesség ideológiájává s ez végső soron bizonyos fokú szabadságot kívánt nyújtani az elnyomott osztályoknak, de alapvetően félt a forradalomtól, a társadalmi rendszer megváltoztatásától. Ezért vált a reformkor „hősévé" a polgárosodó nemesség, amely mögött elmaradt a városok lakosságának nagy része. Minél magasabbra ívelt a nemesi reformmozgalom, annál kirívóbbá vált a városok szerepe.

15 Ennek az állapotnak a kialakulásánál valószínűleg szerepet játszott az a körülmény is, hogy a kereskedő vagy árutermelő polgár forradalomellenes volt, összhangban a magyar liberalizmus szellemével.

16 Debrecen szenátusának követi utasítása még a magyar liberalizmus céljaitól is elmaradt, mert fenntartás nélkül hirdette a király iránti hűség szellemét és a meglevő hatalmi viszonyok védelmét.

17 Általában minden követi utasításból és jelentésből az derül ki, hogy a város vezetősége alig vette tudomásul, hogy évtizedek óta sürgetik a változásokat.

18 Utasításaik alkalmazkodtak az akkor uralkodó egyházi szemlélethez, amelynek fő vonása: a király iránti hűség volt. Bodor Pál 1825-ben hangsúlyozta, hogy „vak patrióta az", aki „az Atyát vagy Fejedelmet" gyűlöli. Az ilyenek mindnyájan a „karbonatizmusnak, liberalizmusnak, illuminatizmusnak boldogtalan fajzati", mert hazájukat is boldogtalanná teszik.

19 Egy másik lelkész, az országgyűlés ref. egyházi szónoka: Szoboszlai Pap István, később egyházkerületi püspök, 1825. szeptember 27-én az országgyűlés kerületi ülése sérelmi bizottságának tárgyalása kapcsán azt írta, hogy „igen sok a tüzes fiatalember, tüzes az öregek nagy része is". Reméli, hogy az országos tanácskozásokon majd másként nyilatkoznak. Súlyosan elítélte az ultráknak bélyegzett ellenzékieket, szerinte 1825-ben még Széchenyi is túllépte a határt; Debrecen követe a nemesi előjogok teljes fenntartása mellett kardoskodott. Varga Zoltán megállapítása szerint személye „a forradalmiság vádjának élő cáfolata".

20 Lojalitása annyira szembetűnt, hogy a pozsonyi titkosrendőrség egyházi szónoklatait dicséretekkel halmozta el; ő jelentette ki, hogy „a Habsburgok nemzetünk drága atyái". Egyik lelkésztársa hasonlóan nyilatkozott azzal, hogy „jó fejedelem olyan, mint a nap . . ,"

21 Szoboszlai Pap többször kifejezte, az