Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A külsősori taxások

Nyilvánvaló, hogy Debrecen hatósága a taxásokat úrbéres viszonyban élő személyeknek tekintette, abból kiindulva, hogy részükre házhelyet adott, amelyen házat emelhettek, de az ennek fejében megkövetelt robot földesúri szolgálatnak minősült. Ezzel a meggondolással vették fel őket az összeírások is a zsellér rovata alatt. Az összeírások a zsellérek és lakók kimutatásánál a családfenntartók számát közlik és csak kivételesen ismertetik a feleség vagy a felnőtt fiúk foglalkozását, számát. Emiatt valóban nehéz megállapítani az újsoriak teljes létszámát, amelyre legföljebb csak következtetni lehetne. A fentiek alapján a külsősori taxa alapja (taxa suburbialis) a kiadott házhely volt. Amíg a XVIII. század végén kivetett 2 forintos összeget pénzben fizették meg, addig különösebb ellentétek nem is merültek fel. Viszont amióta egyre fokozódtak a követelések, annál erősebbé váltak az ellentmondások.

524 Az új sori házak eladásakor a házhelyek birtok joga is az új háztulajdonosra szállt át, de köteles volt a korábbi terhek vállalására. 1825. december 31-én Nagy Dániel 400 forintért megvette Kozma Mihály hóstáti házát, természetesen a tanács hozzájárulásával, de a vevő kötelezte magát, hogy „azon telekből a 16 napi szolgálatot híven fogja teljesíteni és semmi járó jószágot nem fog tartani".

525 Bármi volt a taxások foglalkozása, „akár napszámosok, akár mesteremberek, vagy akármiféle életneműek, akár özvegyasszonyok légyenek is", a tanács már 1816. november 23-án napszámra kötelezte őket, ezt a kötelezettséget 1823. október 7-én újból előírták, majd 1826-ban megismételték. Ha több okból a munkát nem vállalhatták, maguk helyett munkaképes személyeket kellett kiküldeniük.

526 1823. június 1-én a hóstáti lakosok együttesen kérvényt nyújtottak be a királyi biztoshoz a 2 forintról 16 forintra felemelt taxájuk alóli felmentés céljából. De még november 12-én beadott kérelmükben is azt hangsúlyozták: „ó fájdalom reánk nézve, hogy mind e mai napig is sanyargattatunk az említett 16 Ft taxa fizetéssel.. .", vannak ugyan közöttünk tehetősebbek de olyanok is, akiknek házokban nemhogy 16 Ft találtatna, de egy napról más napra alig élhetnek". A tanács a helytartótanács utasítása alapján csak a házzal bíró taxás személyeket kötelezte a napszámosmunkára,

527 akik tehát a telekre még nem építkeztek, vagy lakókként másnál éltek, sem taxát nem fizettek, sem napszámmal nem tartoztak. A taxa alapjának kifejezetten a város által biztosított házhely számított, ha azt valóban használták, azon építkeztek. A tanácsnak egészen sajátos állásfoglalása alakult ki az újsoriak megítélésénél. 1824. október 16-án azt jelentette a királyi biztosnak, hogy „mivel az új sori lakosoknak a sorsa a városban lakók sorsánál sokkal jobb, mert amazok kvártélyos tartással, sem más közönséges szolgálatokkal, forspontozásokkal, széna, tégla, fa és eféléknek hordásával nem terheltetnek, mint a városban lakók, sőt mint sellérek a falukon lakó sellérekénél is sokkal jobb, akik ... 18 napszámmal tartoznak a földes uraknak", több más vármegyei terhén kívül; a jelentés szerint „ .. sokan a városban lévő házokat eladják és az újsoron veszik ki magokat nemcsak, hanem más helyekről sokan bejönnek" 16 napszámra vagy 6 rFt taxa fejében, amely összeg „a város közönséges munkáltatásaira fordítódjon". 1824. december 13-án a királyi bizottsági ülésen tudomásul vették az új sori taxa megváltásának tilalmára vonatkozó királyi biztosi intézkedést.

528 De a kérdés később sem nyert elintézést. Egy 1826-ban kiküldött bizott-