Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A kereskedelem

eddigi gyakorlatnak megfelelően az idegenek a jövőben is elhelyezhetik az el nem adott árut a polgároknál. Az engedélyt a tanács kiterjesztette azzal, hogy „a sidcknak is megengedtetik, hogy portékáikat. . . bent a városban házzal bíró lakosoknál lerakhassák", de ezt a jogot a külsősori háztulajdonosoktól megtagadta. Továbbmenően 1840. július 24-én a választott hites közönség „több vidéki földesurak" kérésére önálló gyapjúraktárak szervezését javasolta, miután „annak termesztése időről-időre ezen vidékben is emelkedik, mint hazánknak a külföldiek által is élénken keresett terméke; jobb áron kél el, ha egy helyben nagy mennyiségben feltalálható"/'

95 Közösségi raktárakat Debrecen hatósága is fenntartott. 1824. augusztus 14-én Domonkos István nagyváradi házát vásárolhatta meg azzal a céllal, hogy „a város szükségére vásároltatni szokott materiálék alkalmatos helyen lerakattathatnának'' ,

496 Ez a körülmény - sok más mellett - mindenesetre a kapitalizálódó kereskedelmi hálózat szélesedésére és az árukészlet felhalmozódásának növekedésére mutat. Az árulerakat messzemenően megkönnyítette a kereskedelem forgalmát, közvetve kedvezően hatott az árrés emelkedésére/'

97 Ez a többszörös ok vonta maga után, hogy egyesek Debrecenben is foglalkoztak a lerakatok kiépítésének gondolatával, a növekvő árukészlet biztonságos megőrzésével. Debrecenben Radl József fejlesztett ki ilyen árulerakatot. 1826-ban nála helyezték el áruikat Engel, Adler, Schauengel pesti kereskedők, 1827-ben Petrási Jánosné nála levő vásznának tárolásáról tudunk; 1831-ben 55 500 vFt összértékű árukészletet tárolt egy pesti kereskedő javára; 1842-ben nála foglaltatták le ugyancsak több pesti kereskedő árukészletét a megbízók csődbe jutása folytán.

498 Az egyes polgároknak saját házaiknál fenntartott lerakatait a tanács nem korlátozta.

499 Külön megítélés alá esett a dohány debreceni lerakata. Minthogy a dohányárusítás monopóliumként a kincstár birtokában volt, a dohánylerakat ellenőrzésével hivatalosan kellett a tanácsnak is foglalkoznia, az elhelyezést pedig középületben kellett biztosítania. Debrecenben 1827-ben két dohánylerakat állt: a Várad és a Szent Anna utcákon. De bizonyos mennyiségű dohánylevelet a vásárokon is eladhattak. Az olyan szállítás, amely egyenesen a lerakathoz - a beváltóhelyhez - történt, vámmentes volt.

500 Az áruszállításhoz szükséges íuvarokról a kereskedők közvetlenül nem tudtak gondoskodni. Amíg a kereskedők a nagybirtokosok termékeinek értékesítésével foglalkoztak, azok hosszú fuvar által a szállításokra a jobbágyok igáját vették igénybe. De a XIX. században a nagybirtokosok árukészlete - kivéve a gabonát, az állatokat - alatta maradt a különböző bel- és külföldi termékek mennyiségének, ezért a kereskedőknek maguknak kellett gondoskodniuk a piacra történő szállításról is. Ez az igény helyezte előtérbe a városokban, azok között az országos vásár joggal rendelkező nagyobb helyeken a szekeresek szerepét. A szekeresek munkája több ágazatban értékesíthető volt, de elsősorban a kereskedelemben teljesedett ki, miután Debrecenben a mezőgazdasági munkákra minden gazdának, földtulajdonosnak megvolt a saját felszerelése. A XIX. század első felében - Balogh István megfigyelése szerint - „Debrecen egy óriási táj távolsági fuvarozásának központja volt".

501