Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A céhek

Á legények egyik fájó sérelme volt az is, hogy a mesterek megnehezítették a remekelés feltételeit, mert megengedhetetlen követelésekkel léptek fel. Ezt a helytartótanács már 1805-ben szigorúan megtiltotta, de a céhek kibúvókat kerestek álláspontjuk védelmezésére. Többek között vándorlegényt sem akartak mesterié fogadni, csak ha a helyi céhmestertől szabadulólevelet szereztek. Még a városi tanács is ilyen értelemben foglalt állást 1826. november 20-án, amikor mások mellett Kabai Bálint tímárlegényt is csak több évi legényszolgálat után engedte a remekeléshez, aki akkor már 30 éves volt/'

21 A remekmű bemutatását sokszor a mester elfogultsága sem tette lehetővé. Szabó Miklós elítélő erkölcsi bizonyítványt kapott a céhtől azzal, hogy ,,hűségtelen szolgálat, hibás magaviselet, rossz erkölcs" miatt nem bocsátható mestervizsgára; a tanács a céhnek adott igazat/'

22 A vándorlásra maga a tanács kötelezte a céhlegényeket, nemcsak a céh. 1835. május 30-án roszszallólag állapította meg, hogy a legények „hosszabb idő után mindenféle ürügy alatt a vándorlás alól való felmentéseket eszközölni iparkodnak". Ezt nem szabad megengedni, de kivételesen a pénzzel való megváltáshoz hozzájárultak/'

23 A legények az ellenük irányuló kötöttségek enyhítésének szándékával többször szervezetekbe tömörültek. Legtöbb városban megalakították a legénytársaságokat, az ifjúsági egyesületeket. „Legényládákat" rendszeresítettek, helyközi levelezést folytattak, mint Arad esetében is láttuk a kalaposokkal kapcsolatban.

424 Több kalaposlegényt 1835. szeptember 5-én megbüntettek, mert Idrányi János, Miskolcról származó legény felbújtatására szeptember 1-én „lázadási gyűlést tartottak". A kalaposok a Fejér Ló szálló épületében önálló „Herberg"-et tartottak fenn, amelynek felszámolását 1840-ben rendelte el a tanács. Komlóssy Dániel céhbiztos 1840. május 15-i jelentése szerint „a legénység vakmerő szövetkezési csapongása mindenütt uralkodik s ezt egy-két céh vagy város a többi egyetértése nélkül el sem nyomhatja", hanem a kormányszervek segítségére van szükség; fel kell oszlatni a herbergeket, meg kell szüntetni a közöttük gyakorolt „levelezéseket". November 9-én a tanács ismételten megállapította, hogy elsősorban a kalaposlegények „kék hétfőt" tartanak, egyesületi életet élnek, egyes mestereknél nem hajlandók dolgozni, emiatt a céhek azokat „korlátozni sem képesek". Az ügyben 1845. március 10-én Debrecen átírt Miskolc város tanácsához, minthogy az elégedetlenkedő legények legnagyobb része - Antalfi András vezetésével - miskolci illetőségű volt. Ennek ellenére a szervezet tovább élt; 1845. július 14-én a rajtakapott legényeket a tanács börtönbe záratta, összesen 31 személyt, akik között ungváriak, bihariak, losonciak, hevesiek voltak; Miskolcról mindössze két fő került fogságba.

425 A legények társasága szívósan tovább küzdött. Ügyükben többszörös vizsgálatot kellett tartani.

426 A kőműveslegények megalkuvóbbak voltak. 1845. november 15-én „külön láda csináltatáshoz" kértek engedélyt, „semmi szövetséget és pecsétet azonban nem tartván", mert szervezkedésük csakis önsegélyző jellegű. A tanács 1846. április 15-én ennek engedélyezését javasolta a helytartótanácsnak azzal, hogy „külön gyűléseik tartása csak egy hatósági tisztviselőnek és egy mesternek a jelenlétében engedtessék meg". A döntést a helytartótanácsnál 1847. február 9-én Debrecenben megsürgette; a segélypénztár