Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Debrecen jobbágytelkei
földeken vagy Pest vármegyének több jobbágyközségében. Ilyen irányú kezdeményezésekkel Debrecenben is találkozhattunk. 1829. július 8-án Semsey Jób királyi biztos javasolta a városi királyi bizottságnak, hogy „a szováti és sámsoni portióit árendába adja". A választott hites közönség ezt a javaslatot azzal a módosítással tartotta elfogadhatónak, hogy az árendáért napszám helyett pénzt fizessenek. E bevételből „a mostaninál jobban lekaszáltathatná és fel is gyűjthetné a nemes város azon kaszálóit, melyeket most ezek munkálnak". Viszont óva intette a tanácsot, hogy „a nemes város ezen nemesi birtokaihoz való törvényes földesúri jussát koczkára ki ne tegye". A tanácsnak ezzel kapcsolatban az volt az álláspontja, hogy a földek jelenleg is bérlet formájában hasznosíttatnak, de nem egy-egy jobbágy, hanem „az illető communitások kezében", amely pénzre váltható napszámmal szolgál. Debrecen jobbágyközségeiben tehát a helyi közösség egésze bérelte az úrbéri földeket és nem a jobbágyok külön-külön, de a föld megművelése már egyénileg történt. Ezzel a módszerrel az angol típusú agrárfejlődés érvényesült, „amelynek esetében a nagybirtokos lényegében csak a földjáradékot sajátítja el a bérleti díj formájában". 338 . Sámsonban 1769. december 8-án felvett úrbéri jegyzőkönyvben a jobbágyok vallották, hogy „szabad menetelűek, nem pedig örökös jobbágyok vagyunk". 339 Az 1772. évi úrbéri összeíráskor ebben a faluban Debrecen tulajdonához tartozott 5273 h 56 négyszögöl szántó, 966 h 368 négyszögöl kaszálórét, 1006 h 555 négyszögöl erdő, 84 h 520 négyszögöl szőlő; ezeken kívül hasznavehetetlen területnek minősítettek 339 h 1125 négyszögöl nagyságú földet. A birtokarányosítás alkalmával, 1852-ben, ezt vették alapul. Az 1774. január 25-én kelt összeírás tanúsága szerint Debrecen városnak Sámsonban levő jobbágy telki állománya 13 1/8 telekből áll, amelyhez 21 3/4 belső lakóhely, 425 kh szántó, 186 kh rét tartozik. A városnak a jobbágyok 766 marhás, illetve 1532 kézi robotnappal tartoznak. A házas zsellérek száma 8, a házatlanoké 6 személy volt. Debrecenen kívül az összeírás idején részbirtokosok voltak Niczky Simon, Budaházy Dániel, Kulcsár István, Hamar István, gr. Toldy Ádám. A birtokok különböző dűlőkön oszlottak meg, mint Alsószálláson, Árokréten, Kenderföldön, Belsőtelkin, Martinkán, Földváron, Kutyahugyozta-dűlőn, Sötét-erdein, a Toldási, Allodiális-dűTőh, Savós-kúti- és Diósvári-dűlőn. Az „Allodiális-dűlőben" 585 kh 1019 négyszögöl szántója, 20 kh kaszálója és 4 kh vízállásos területe feküdt. Neve is mutatja, hogy ezt a részt a város saját kezelésű aliódiumként hasznosította, hozzávetőleg az úrbérrendezésig, később ezt a földdarabot is bérbe adta. A város birtokát „allodiumnak" tartották, függetlenül attól, hogy közvetlenül a város vagy a bérlő gazdálkodott rajta. Az 1827. december 13-i összeírás szerint a községben Debrecen földesúri joghatósága alatt 99 telkesgazda, 48 házas zsellér és 31 hazátlan zsellér élt. 340 Sámsonban a tulajdonos részbirtokos földesurak azonos érdekeik védelmére, s főként a legeltetés szabályozására laza közbirtokossági jelleggel egységes irányítás-szervezeti formát alakítottak ki. Ennek kezdetei az úrbéri törvényekig vezethetők vissza. Általában háromévenként igazgatót (director) választottak. 341 A közösen választott igazgató csak a jobbágyok beszolgáltatásí ügyeiben járt el. Saját jobbágyaik fölött a részbirtokosok önálló úriszéket tartottak. 1829. július 13-án a debreceni tanácsülés arról döntött, hogy július 27-én „a nemes város részéről Sámson helységében úriszék fog tartatni",
