Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

I. A feudalizmus kialakulása a mai Hajdú-Bihar megye területén 1526-ig. Összeállította: Módy György

mérhetnek szűrt akaratjok szerint, ezeket penig ilyen okon, hogy minden kívül lakos is egész véggel szűrt szabadon adhasson és ismét a mi váro­sunknak lakosi közül a szabad sokadalmak idején singgel is adhatnak és mi lakosink eltelvén a szabad sokadalmaknak ideje, a szűrnek singgel való adásától i. . . csapatok nem lévén, mind piacon, vásáron, s mind a maguk házában mgaukat megtartóztassák, megóvják, mert a megnevezett gyapjú­művelő mesterembereket ilyenképpen az ő igazságukban, szabadságukban és mesterségükben, hogy szorongatást és háborgatást szenvedjenek, semmi­képpen nem akarjuk, hanem mindenekben valamelyekben éltének, megtar­tani akarjuk, ez mostani felőlük való végezésünket is hozzá adván ez jelen való levelünknek ereje és rendi szerint. Amely dolognak nagyobb emléke­zetére és örökre való erősségére e jelen való levelünket az megnevezett mesterembereknek . . . ítéltük, adtuk. Dátum feria tertia proxima ante fes­tum inventionis sanctae crucis anni millesimo quadringentesimo quinquage­simo octavo. A fordítást valószínűleg 1630-1650 között készítették. Az eredeti szö­vegezést meghagytuk, de mai helyesírást alkalmaztunk. Kiad.: Balogh István: Oklevélközlés. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938. (Deb­recen, 1940) 97-98. M. Gy. Debrecen különösen sokat köszönhet Szilágyi Erzsébetnek, Mátyás ki­rály anyjának. 1462. december 15. Mi, Erzsébet (címek), edmlékezetül adjuk, hogy jóllehet a múlt nyá­ron Debrecen városunkban személyesen vettük ki erdőink és a Máta pusz­tánk körüli területen a Hortobágy folyón a halászati jogot a város kezéből annak ellenére, hogy azokat régtől fogva a város becsületes bírái és es­küdtjei hasznosították, ugyanakkor az erdőket és halászati jogot megőr­zésre és fenntartásra városi uradalmunk tisztjeire bíztuk; emellett most úgy rendelkezünk szolgánk jelenlétében, hogy minden peres ügy - miután a bíró és esküdtek előtt intézték - fellebbezés esetén a város ispánjaihoz kerüljön és azok mondjanak fellebbezéskor ítéletet. Mégis mivel ez az in­tézkedés a régi szabadság és jogszokás ellen történt, így a fentebb említett erdőket és a Hortobágy folyó halászati jogát, amiknek elvétele miatt ki­rályi városunk nem kismértékben vigasztalan volt, a város hasznára vissza­adjuk, meghagyjuk őket korábbi szabadságaikban és jogaikban, ilyen mó­don az erdők őrizete és fenntartása, a Hortobágy folyó halászati joga a várost és nem a mi uradalmi tisztjeinket illeti. Jelzete: H.-B. m. L. Debrecen város diplomagyűjteménye. Nr. 38. Közölte: A hatszáz éves Debrecen. 31-32. Ford. B. A. 26 Szilágyi Erzsébettől kapta meg Debrecen polgársága az egyik legfon­tosabb magánjogi kiváltságot, a végrendelkezés jogát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom