Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
VII. A népi demokrácia megszületése és a második proletárdiktatúra győzelme. Összeállította: Mervó Zoltánné
(Agrártörténeti Szemle, 1968. 216-226.); MOLNÁR LÁSZLÓNÉ-ULLAGA JÓZSEF-PETHÖ ISTVÁNNÉ: Az egységes szocialista, szövetkezeti parasztság kialakulásának néhány problémája Hajdú-Bihar megyében (AUDML 1963. 47-60.). Tudományos igényű tanulmányok vizsgálják a mezőgazdasági termelés korábbi szakaszának egyes problémáit: KOMORÓCZY GYÖRGY: A mezőgazdasági igazgatóságok Hajdú és Bihar megyékben 1949-1950-ben (Levéltári Közlemények, 1960. 138-159. - ez inkább hivataltörténet); uő.: A Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ Berettyóújialusi Kirendeltségének iratai a Debreceni Állami Levéltárban (Levéltári Híradó, 1960. 1. sz. 113115.); SZAKÁCS SÁNDOR: Adatok az egyeki, sarkadi, íelsőszelestei, vasszilvágyi íöldművesszövetkezetek és táblás csoportok gazdálkodásának kezdeteire (Agrártörténeti Szemle, 1963. 538-557). Az egyes állami gazdaságok, termelőszövetkezetek történetéről csak publicisztikai jellegű összefoglalások vannak: PALLÁS IMRE: Húsz esztendős a Hortobágyi Állami Gazdaság (Debrecen, 1969); uő.: Húszéves a Biharkeresztesi Állami Gazdaság (Debrecen, 1969); Az ebesi „Vörös Csillag" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 20 éves története (Ebes, 1970); KOVÁCS GÁBOR: A hajdúböszörményi Béke Termelőszövetkezet (Hajdúböszörmény, 1970); SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON-KERTÉSZ LÁSZLÓ: A hajdúböszörményi Bocskai Termelőszövetkezet 20 éve (Debrecen, 1970). Hasonló színvonalú NAGY SÁNDOR: A Biharkeresztesi Fa-, Fém- és Építőipari Ktsz két évtizede (1951-1971) (Debrecen, 1971) című munkája és a Két évtized a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat történetéből (Debrecen, 1970) című füzet. A tiszántúli olajbányászatról közöl igen fontos adatokat MOCSÁR GÁBOR riportkönyve: Égő arany (Bp. 1970). Gyenge kísérlet egy üzem, a Debreceni Ruhagyár első éveinek összefoglaló ismertetésére KOVÁCS TIBOR műve: 10 év mérlegen 1949-1959 (Debrecen, 1959). Az ipartelepítés kérdéseit tárgyalja TATAI 'ZOLTÁN: Hajdú megye és Debrecen iparosítása (Alföld, 1966. 12. sz. 44-51.) és SZOMBATI ANDRÁS: Városiasodás és iparosodás Hajdúböszörményben (Állam és Igazgatás, 1970. 469-475.), a városfejlesztését TARDI TIBOR: A városgazdálkodás néhány probllémája a második ötéves terv időszakában (Debrecen, 1971 - Debrecenről). A kulturális fejlődésről az egyes területekről szóló cikkek adnak képet: KISS TAMÁS: Irodalmi élet Debrecenben az Alföld folyóirat megindulásáig (Alföld, 1965. 4. sz. 67-74.); STRAKY TIBOR: A zene huszonöt éve Debrecenben (Alföld, 1970. 4. sz. 130-139.); SZÖLLŐSI GYULA: Negyedszázad a népművelési munkában (Alföld, 1970. 4. sz. 102-109.). Elszórt, de fontos helyi adatokat tartalmaz a Nevelésügyünk húsz éve 1945-1964 (szerk.: Simon Gyula; Bp. 1965) című kiadvány néhány tanulmánya.