Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

V. A két forradalom 1918-1919. Összeállította: Nagy Gyuláné

1919 március-áprilisi helyzet Az ellenforradalmi rendőr-főkapitányság későbbi jelentése Leíkovits Vilmosról Lefkovits Vilmos Debrecenben már a háborút megelőző években a helybeli szociáldemokrata pártnak a titkára, szellemi vezére volt, mint ilyen irányította ezidőbeli szocialista mozgalmakat. A háborús éveket Debrecenben töltötte; szervező, irányító munkáját tovább folytatta. Vezetői rátermettségének, tehetségének nem is lehetett más eredménye, mint az a vezető szerep, melyet az 1918. októberi forradalomkor és az ezt követő időben betöltött. Mint a munkásságra feltétlenül hatni tudó és akaratuk érvényesíthetésének teljes kizárásával, vezető párttitkár a polgári társadalomban még a háborút megelőző időkből „véres szájúként" ismeretes szocialista, a forradalmak idején is megmaradt párttitkárnak. A forradalom alatti gyűléseknek állandó szónoka volt, amelyeken tartott beszédeiből a polgári társadalom és intelligencia elleni határtalan gyűlölet sugárzott ki. Közismertté vált kedvenc kifejezése volt annak a gyakori hangoztatása, hogy a hivatalnok osztályt, általában az intelligenciát „kotorni" fogja küldeni. Szellemi fölényét, irányítóképességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a forradalmak debreceni exponensei tanácsért is hozzá fordultak, aki így az egész város, sőt környék rossz szellemévé vált. A bizalmi rendszer behozatalának egyik leghatékonyabb támogatója volt, egy ízben a volt városi rendőrlegénységnek, amelynek tagjai néhány izgató szavára lázongani kezdtek a fegyelmet gyakorló altisztek ellen, beszédet tartott, amelyben őket a fegyelmet aláásó bizalmi rendszer melletti kitartásra buzdította. A kommunizmus alatt oktatásügyi megbízott lett, amely működésében forradalmi egyénisége teljes mértékben érvényesült. Ifjúság lelkét megmételyező bizalmi rendszert az iskolákban is a legteljesebb formájában végrehajtotta és az az ellen küzdőket vagy ellenmondókat forradalmi törvényszék elé való állíttatással fenyegette. A polgári osztály elleni gyűlölete jutott kifejezésre, midőn még a Károlyi-éra alatt a debreceni „úri casinó" helyiségeinek egy részét biztosítási tisztviselők részére lefoglalta, míg a többi helyiségeket a kommün alatt a helybeli MÁV gépgyár munkásai részére foglalta le, a Debreceni Kereskedelmi Csarnok nevű társaskört pedig a nyomdai könyvkötőmunkások részére adta át, ugyancsak a munkások részére lefoglalta a szabadkőműves páholy helyiségeit is. A kommün bukása után a többi vezérekkel együtt ő is elmenekült s jellemző a kommunisták szempontjából való megbízhatóságára, egyben pedig a polgári osztállyal szembeni bosszú érzetére, hogy a Debrecenből Budapestre elszállított túszok szabadlábra helyezése az ő beleegyezésétől függött. Ezt ő meg is akadályozta. Hogy elveiből semmit sem adott fel, ennek élénk bizonyítéka, hogy midőn visszatértekor a rendőrségre előállíttatott, kezében akkor is egy tiltott Marx-könyvet tartott, ami miatt harmincnapi elzárásra ítéltetett.