Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)

V. A két forradalom 1918-1919. Összeállította: Nagy Gyuláné

1918. november 12. Népgyűlések Hajdú megyében" Az elmúlt vasárnap az egész Hajdú megyében csaknem mindenütt nép­gyűléseket tartottak, melyekben debreceni kiküldöttek vettek részt, hogy megismertessék a népet a forradalom vívmányaival, rendre és fegyelemre intsék és hogy a köztársasági eszmét a nép körében megerősítsék. Különö­sen nagyszabású népgyűlés volt Hajdúnánáson, legalább 6000 főnyi közön­ség jelenlétében. A gyűlés elnöke Brassai Károly főgimnáziumi tanár volt, Debrecenből Török Gábor és Pál János, mint a szociáldemokrata párt ki­küldöttei vettek részt és nagyhatású beszédet mondtak. A gyűlés résztve­vői határozati javaslatot fogadtak el, melyben kimondották, hogy belépnek a szociáldemokrata pártba és követelik a köztársaságot. A nánási gyűlést megelőzőleg Dorogon rendeztek népgyűlést a debre­ceni kiküldöttekből izgalmas jelenetek játszódtak le. Egy hadnagy leszú­rással fenyegette Törököt, mert hogy nem azon az elven volt, amin ő. Az illetőt azonban hamarosan eltávolították. Mikepércsen is jól sikerült nép­gyűlést tartottak, melyen Debrecenből Demotrovics István, Takács Géza és Szentpétery István vettek részt és tartottak beszédeket. Kiadva: Debreceni Újság 1918. november 12. Népgyűlések Hajdú megyében. Hírek a balmazújvárosi íóldíoglalásról Balmazújváros hírhedt községe Magyarországnak. Ez az a község, amely talán legjobban fulladozik a nagybirtok fojtogatása alatt. Ez az a község, amelynek lakosai között már évtizedekkel ezelőtt népszerű volt az agrárszocializmus, a földosztás jelszava. Nem csoda. A helységnévtár sze­rint Balmazújvárosnak 12 472 lakosa van: a község területe pedig 45 112 kh. Minden lélekre jut tehát közel négy hold, minden öttagú családra, ha le­számítjuk a hivatalnokokat, kereskedőket, untig elég. Ha azonban fölütjük a Gazdacímtár legújabb kötetét, Balmazújvárosra a következő adatokat ta­láljuk benne: Református egyházé 138 kh Fiáth Béla báró és társai 317 kh Semsey Andor 18 657 kh Semsey László 11 521 kh N. Gy.-né 176 1918. november 15. Croy-Chanell grófnő Sizzo Noris grófnő Steinfeld István Összesen: 3 637 kh 3146 kh 1 017 kh 38 433 kh Vagyis Balmazújváros 45 112 kh-nyi határából 38 433 kh hét nagy­birtokosé, akik nem is laknak a községben. Marad a többi 12 465 lakos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom