Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 5. (Debrecen, 1973)
III. Az állami abszolutizmus kiépítése 1690-1790. Átmenet a kapitalista termelésre 1790-1849. Összeállította: Béres András
Az ország gyűlés együtt van. 120.000 ember áll fegyverben a' hazát meg védeni. Bem tábornok Erdélyben győzelemről győzelemre halad. A' nemzet seregei Concentraltatnak. A' nép hű a hazához és lelkesült úgy a' Tisza vidékén mint amott a' Dunánál. Csak kitűrés és hűség a' hazához és isten nem engedheti hogy a' hitszegő zsarnokság diadalmaskodhassék magyar Ország ezredéves életén. Az Ország kormánya tehát azon tántorithatatlan meg győződéssel közli mellékletben e megye közönségével a' nemzet képviselőinek határozatát: hogy ezen megyének lelkes közönsége semmit sem fog el mulasztani, mit a Nemzeti hűség meg kivan. Ezen nemzeti és hazafiúi kötelesség alapján következők rendeltetnek. (A szükséges belső ellenállás megszervezéséről szól.) A' nép győzhetetlen ha hazájához hű. Ha semmi mást nem tenne is a Nép, mint azon egyet, hogy az ellenségnek az élelmet lehetetlenné tegye, ezen egy dolog is elég arra, hogy a' haza meg mentessék. Ezek a' Kormánynak részletes utasitásai, melyekhez általában azon figyelmeztetés járul, eszközöljék: hogy a népnek méltó haragja isten bosszúja gyanánt szállongja körül az ellenséget; a' kormány biztosok és csapatvezérek folytassák működéseiket a' megye közönsége a' nemzet becsületének a' kikötése mellett biztosittson kárpótlást minden kárért, melyet akár egyesek, akár egész községek hazafiúi hűségök miatt szenvedhetnek - és tarcsák fel kebleikben és ápolják a' népben a' hazaszeretet szent érzelmeit, és ha mindenki kötelességét telyesiti az ellenség előnyomulása nem veend tartós diadalt hazánk szent szabadságán. A' kormány elvárja, hogy e megye közönsége biztos futárok által fenn tartandja a Kormánnyal a' folytonos hivatalos érintkezést. Kelt Debreczenben az Országos honvédelmi Bizottmány nevében Kossuth Lajos elnök. 43. Ezen Rendelet pontos tellyesités végett minden városnak kiadatik. Hadház 19 jan. 1849. Péli Gábor főkapitány. Jelzete: H.-B. m. L. Hajdúkerület bizottmányának iratai. IV. B. 602. 3. B. A. 133 1849. március 17. Hajdúböszörmény polgárjog nélküli lakosainak panasza a városi javak egyenlőtlen elosztása miatt Tisztelt Tanács! Néma fájdalom év tizedek alatt nyomta szivünket, - parányiságunk szégyenitő érzete év tizedek ólta égeté keblünket, 's évtizedek ólta fájdalmas sóhajtással kérdezénk mi hasonlók - egymástól: valyon lesz é korszak? 's mi elérjük é? az időpontot, hol embertársaink nagy tömege eszébe veszi 's el ismeri önzéstelenül, hogy ember nem ura sorsának, de különösen nem ura születési minőségének. 'S mi tévők ezt azért: mert bár több kevesebb idő olta egyénileg szolgáltuk 's szolgáljuk e Magyar hazát s'e' nemes város nem szolgálta irányunkba az Igazságos Istenét. - Nem!! még most sem, a' midőn elmúlt még a' jobbágyi szolgaság földén is az önzésnek töm-