Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

IX. fondcsoport. Testületek

- 505 -A törvény 4. fejezete rendelkezik az ipartestületek megalakításáról, mig a 122.§. kimondja, hogy a törvényhatósági joggal felruházott 'es rendezett tanácsú városokban és olyan községekben, ahol a képesítéshez kötött mesterségben dolgozó iparosok kétharmadrésze ezt kivánja, az illetékes Ipar és Kereskedelmi

Kamara meghallgatásával, a törvény- és iparhatóság hozzájárulásával ipartestü- 3

letet kell létrehozni.

A rendelkezés szerint Budapest kivételével egy-egy város, vagy község területén egy általános ipar testület alakítandó, amelynek mindén iparos tagja és meghatározott tagdijat fizet. Az ipartestület célja, hogy az iparosok között a rendet fenntartsa, érdekeit képviselje és előrelépésre^ szakmai ismereteinek gyarapítására serkentse. Gondoskodik arról, hogy az iparosok és segédek között rendezett viszonyok álljanak fenn, feladatának tartja a tanoncok ügyének rendezését, gondoskodik az iparosok és tanoncok, valamint segédek közötti vitás kérdések megoldásáról, védelmezi az iparosok anyagi érdekeit, b megszervezi az iparostanoncok vizsgára bocsátását. Bár az alapszabályt minden társulat maga állítja össze, kötelesek azt az illetékes szakminiszterrel jóváhagyatni.

Az ipartestület ügyeit általában 12 tagú iparosokból álló elöljáróság intézi, az elöljáróságot pedig a közgyűlés választja. A kirendelt hatósági biztos felügyel arra, hogy a testület a törvény határozatai, illetőleg a jóváhagyott alapszabály szerint működjön. A testület vezetősége mellett minden esetben egy iparosokból és segédekből életre hivott u.n. békéltető bizottság működött, amely a vitás ügyek elintézésére volt hivatott, illetőleg tett javaslatot azok elintézésére. ^

Az 1884. évi új törvény szükségességét bármennyire is a különböze érdekek egyeztetésével jött létre, a két évtized után már nem felelt meg a kitűzött követelményeknek. Már az ipartársulatokra vonatkozó törvény is tartalmazott jó rendelkezéseket, mégis az ipartársulatok, az ipartestületi intézmény éíetrehivásával szinte teljesen elsorvadtak, az ipartestületek a felgyülemlett problémák ellenére fejlődtek, szaporodtak.^- Tarthatatlan állapot alakult ki a hatósági jogkör és a testületek joga között, különösen a szakmai képzés tekintetében, de viták merültek fel a szegődtetések vonatkozásában is. Az e téren mutatkozó hiányosságokat kivánta felszámolni és megváltoztatni az 1922. évi XII. te. amely tulajdonképpen-a képesített ipar alaptörvénye.^

Bár nagyon sok lényeges dolgot meghatároz, mégis szükség volt az egy évtized múltán bekövetkezett ipartestületi reformra, amelyet az 1932. évi 'fill. te. foglalt össze. Ez a törvény az ipartestületi intézményt kivánta megerősíteni, működését szabályozni. A reform fő irányelve három fő részre osztható: 1./ a kényszertársulás elvének érvényesítése, az összes iparosok életképes ipartestületekbe tömörítése, s az ország egész területére kiterjesztése, 2./ az eredményes működés anyagi feltételeinek megteremtése, 3«/ a megfelelő működés megállapitása. Az 1932:VIII. te. kimondja, hogy.ahol a feltételek erre megvannak, új.ipartestületeket kell kiépíteni, a meglévők működési területét meg lehet változtatni. Az azóta megjelent rendele-tek egész sora, - amelyekre ez alkalommal nem szükséges részleteiben kitérni -, mind-mind az élet által felvetett problémákat kívánják rendezni. így a Végrehajtási Utasítás, a 163.400/1932 K.M. sz. és a 61.678/1934. K;M. rendelet, a hibák kijavítását célozta. Az Iparü-