Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
V. fondcsoport. Megyei városok és községek
- 290 -vagy törvényhatósági /vármegyei/ jogszabályokkal. Az önkormányzathoz és annak érvényességéhez földterületre van szükség, a községnek tehát megfelelő települési hálózata, hasznosítható földje, közösségi birtoka van; ezen túlmenően területét emberek népesítik be, azok lakják, a község másik összetevője tehát a lakosság. A lakosságot összefogó szervezet közhatalmi funkciót gyakorol, azaz a községnek illetékességi területén közhatósági jogköre van. Ezzel a hármas, de elválaszthatatlanul egységes jellemvonással - sok más mellett - a község 2 jogi személyként élő önkormányzati formáció. A fenti meghatározás természetesen a politikai szervezetre, tehát magára a községi önkormányzatra vonatkozik és nem foglalja magiban sem a társadalmi tagolódást, sem a gazdasági megosztottságot, sem az osztályharcot, a lakosság életének mozgástörvényeit. A levéltári anyag ismertetésének ezekre is kiterjedő mélyszintü elemzése túl esik ennek a kötetnek a keretein. A helytörténészek további munkája lesz annak megállapitása, hogy milyen természetű ellentmondások állnak fenn a hatalom birtokosai és a kibontakozó törnegnozgalmak között, mert ezekben találhatók meg a forradalom gyökerei, a politikai szervezet megváltoztatásának okai. Ez történt 1919-ben, amikor a Tanácsköztársaság államrendje teljesen átalakította a községi szervezetet, majd továbbmenően 1950-ben, amikor az Alkotmány lehetővé tette a tanácshatalom kiépítését és ezzel a politikai község hatalmi viszonyainak megváltozását. A községi szervezetekkel lényegében - több kisebb jelentőségű intézkedésen kivül - első Ízben 1836-ban foglalkozott az országgyűlés, amikor a községnek három típusát különböztette meg: a nemesi, a rendezett tanácsú és a jobbágyközséget; utóbbi a földesúr joghatósága alá tartozott, vezető biróját ő kandidálta, esetleg kinevezte. Az 1848* évi 9. te. megszüntette a községek fölötti földesúri joghatóságot és ezzel a volt jobbágyközséget, anelyet szintén a vármegyei igazgatás szervezeti keretei közé osztott be, bizonyos szükebb körű önkormányzattal ruházott fel. Az abszolutizmus idején a rendezett tanácsú község helyét a jogilag vele általában azonos szintre emelt "helyhatóság", vagy "helyközség" fogalma váltotta fel, amelyben semmiféle önkormányzati jog nem érvényesült, hanem a község élén mindenütt a szolgabiró által kinevezett biró - hadnagy - állt. A polgári fejlődés megkövetelte a középszintű igazgatás szerveinek egységes elbírálását, ennek következtében a községi hatalom testületéinek és szakágazati tevékenységének bizonyos egyöntetű kialakítását. Ennek a polgári követelménynek a jegyében született meg az 1871* évi 18. t.c., amely a községi életet egységesen„szabályozta,majd később az 1886. évi 22. t.c.,amely módosította az 1871. évi 18.t.c. bizonyos előírásait. Az első és a második: 1886. évi 22. t.c. községi törvény, részben alkalmazkodva a korábbi törvényekhez, az alsófokú önkormányzati igazgatásnak három típusát különböztette meg. Az elsőbe tartoztak a rendezett tanácsú községek, más néven városok. Ezek sorában találjuk a volt hajdúvárosok egy részét, mig Bihar vármegyének a mai Magyarország területére eső szervezetei közül egy sem vált azzá. A második típust a nagyközségek képviselték, mig a harmadikba
