Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 14 -Az 1848-ban felfektetett betáblázási könyveket mutató egésziti ki, amely 1857-ig terjed. A mutatót a jegyzőkönyvekkel együtt a Bach-korszakban működő császári, megyei törvényszék - mint állami szerv - vezette 1851 óta, de az önkormányzati törvényszék visszaállitása után annak további kezelésével már az ismét működő megyehatóság foglalkozott. Ezért a mutató használatánál figyelembe kell venni a császári megye törvényszék iratképzését is. A Hajdú-Bihar m. Levéltár az 1848/1849-es megyei törvényszék iratait önálló fonóként kezeli; ilyenként való rendezése 1968-ban történt meg. Jelenleg a IV.B. 257 fondtörzsszámot viseli az 186l-ben visszaállított megyei törvényszék, amelynek iratai szintén több sorozatra tagolódtak. Megmaradtak a polgári szakosztály beadványai, amelyek szabályos iktatókönyvi feljegyzés után kaptak nyilvántartási számot. Az iratok csakis ügyviteli természetűek; a hivatalszervezést, a vezetést érintő, a felsőbb hatos gi rendeleteket tartalmazó okmányokra korlátozódnak. Az iktatás sorszámos rendszerű s évenkint újrakezdődő. Iktatókönyv csak 1861-től maradt. A másik sorozatot a polgári pertestek alkotják, amelyeknek alapszáma végigkísérte a pert és annak befejeztével az irat a központi törvényszéki irattáron belül kialakított pertárban nyert végleges megőrzést. ^ pertestekhez és a biróság igazgatási irataihoz egyaránt használható mutató készült; ezt a mutatót a császári megyei törvényszék idején ötödik kötetként fektették fel 1857-ben, ezért nemcsak azokat a peres iratokat világítja meg, amelyek a megyei törvényszéken, az önkormányzat visszaállításakor keletkeztek, hanem a császári törvényszék peres iratainak egy részét is. Ebből a sajátos helyzetből adódik, hogy a törvénykezési gyakorlatban nem lehetett az egyes pereket egymástól elválasztani, mert azok alap- és utószámok bonyolult rendjében összekapcsolódtak, arról nem is szólva, hogy a segédletek szétszakithatatlanok. Erre minden kutatónak fel kell figyelnie, aki a Bach-korszaki igazságszolgáltatást, vagy az 1861 utáni jogalkalmazást tanulmányozza. A polgári perek mutatója még további nehézséget is állit a kutatás elé, mert számbavette a felperesek neve szerint a volt feudális korabeli megyei törvényszék 1841-ben keletkezett iratait is, ha azoknak alapszáma arra az időre utal. A IV.B. 258 fondtörzsszám alatt kezelt fepyitő törvényszék valójában a korábbi büntetőtörvényszéki szakosztály szervezetében működött; iratai alapszámos kezelés mellett az 1861-1867 évekből maradtak fenn; a kezdő alapszám a volt császári törvényszék kezelésénél abbamaradt iktatószámhoz csatlakozik, amely egyúttal az adott évben előforduló irat nyilvántartási száma is. Az iratok elhelyezése minden esetben alapszámok szerint történt, külön irattári számjelet tehát sem a pertestek, sem az ügyiratok nem kaptak. A törvényszéken tárgyalt iratokon kivül ú.n. szóbeli perek is találhatók a levéltári anyagban, amelyeket az alispán, vagy megbizottja intézett el, de az ügy befejezése után azok a törvényszéki irattárban helyezték el őket. Megjegyezzük, hogy az egész iratanyag nagy pusztulást szenvedett. A törvénykezés szinhelye többször változott, maga a megyeszékhely hasonlóképen
