Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 201 -Megváltozott az iratkezelés 1898-tól, amikor 8 kútfőt alakítottak ki; hasonló eljárást kivántak követni, mint a közigazgatási bizottságnál. A kútfők meghatározott tárgyak szerint fogták egybe az iratokat, de nem voltak tekintettel az évekre, és emiatt az egyes témakörökben keletkezett ügyeket évtizedeken át azonos számon kezelték. Ebből az a hátrány származott, hogy ha a mutatózás vagy főként a sorkönyv valahol tévedett, az iratszámot, az irattári elhelyezés jelét csak hosszadalmas kutatás után lehetett megtalálni. A kútfős kezelés egy éven belüli iratok esetében nagyon hasznosnak bizonyult, de ha néhány év múlva kellett egy-egy ügydarabot visszakeresni azzal a céllal, hogy a tárgyban keletkezett újabb iratot is ugyanott helyezzék el, a korábban elkövetett tévedés nyilvánvalóvá lett. Ezért - következetlenül - inkább egy újabb évnél ismét felfektették az alapszámot. Ez idézte elő, hogy ugyanolyan tárgyú iratcsoportban, a kútfőn belül kialakított alapszám mellett valamely úgy, pl. a szinházi tűzrendészet, vagy a közvágóhidi építkezés egyes iratai 1898-tól esetleg 1910-ig egyetlen csomóban találhatók, ugyanakkor pl. 19ol-ben hasonló tárgyban egy másik csomót nyitottak, és az is azonos tartalmú eltérő iktatószámú iratokat őriz. Emiatt a sok belső ellentmondás miatt ezt az alapvetően, jó mutatózás szakképzett iktató mellett kitűnő kezelési rendet 1917» év végen megszüntették, és visszatértek az alapszámos nyilvántartáshoz. A polgármesteri iratok mindegyik állagánál az ügyiratok alapszámos kezelésre mutatnak. Kutatásuk a mutató alapján könnyen megoldható. A tanácsi csoportszámok iratairól 1971-ben alapszámig részletező segédlet készült, amely tárgyak, témák szerint mutatja ki a meglévő iratokat. Ez a segédlet a kutatást nagyon megkönnyíti, de hátránya az, hogy csak az alapszámokig terjed, azon belül az iratok iktatószámára és az egyedi témára nem utal, emiatt legalább a megfelelő kútfőben évek szerint kezelt iratégyüttesek között foglalt iratokat át kell vizsgálni. A városi tiBztiügyészség iratkezelése a tárgyi tagolás elvét követte. Iktatókönyv csakis magáról a kiinduló pontul szolgáló alapiratokról készült; az alapirat száma alatt fogták össze a vizsgálati jelentéseket, vagy peres anyagokat. Ha az ügyészség valamely tárgyban vizsgálatot folytatott, akkor a z ügyben keletkezett minden irat a termelő üzem, intézmény, hivatal neve alatt futott. Az ügyészség iratai nem bonthatók 1945 előtt és után keletkezett fondokra, mert azonos nyilvántartási szám szer.nt kezelték a tárgyban fennmaradt iratanyagot, s ha egy eljárás csak évek múlva fejeződött be, az iratot a kiindulás időpontjánál helyezték el. Két alapvető eltérés azonban maguknál az ügyiratoknál is kimutatható: önállóan kezelték a közigazgatás és önállóan a peres iratokat. Ezeknek elhelyezése az iktatókönyvben - néha - feljegyzést nyert. A levéltár az 1965-ben végrehajtott középszintű rendezés során az eredeti kezelési elveket figyelembe vette ott, ahol annak indokoltsága fennállott; de a peres iratoknál szigorúan ragaszkodott a tárgyi tagoláshoz. Jelenleg az ügyészi ügyiratoknál egy-egy témára kutató személy együtt találhatja meg a tárgyra vonatkozó ügydarabokat, kimutatásokat• Felhívjuk a figyelmet arra, hogy nagy melléfogás volna az ügyészi i— rátok fondjában kizárólag peres eljárás, vagy fegyelmi vizsgálat tárgyára
