Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
i- 95 -Mindezek ellenére az iratok csoportosításával nagy segítséget nyújtott a mai tudományos kutatásnak, mert a helytörténészeket vajmi kevéssé érdekli, hogy milyen levéltári rendszerezési elveket követett valaki, hanem elsősorban azt tartják indokoltnak, hogy használható segédletek álljanak rendelkezésre . A könnyebb kutatás érdekében két időpontból mi is felsoroljuk az 1920-ban megállapított határok között élő Bihar vármegyei községek járási hovatartozását. A mai Hajdú-Bihar megye területét azért nem vettük alapul, mert akkor a sarkadi járást ki kellett volna hagynunk, holott az iratok a jelen fondnál a polgári korból származnak. A vármegyében lévő akkori járások hatásköre a mai Magyarország területén fekvő községek közül az alábbiakra terjedt ki: 1904-ben Szalárdi .járás : Ki smar ja. Derecskéi járás: Derecske, Hajdúbagos, Hosszupályi, Konyár, Monostorpályi, Sáránd, Tépe, Vértes Mezőkeresztes! .járás: Ártánd, Bedő, Berekböszörmény, Bojt, Komádi, Körösszegapáti, Körösszakái, Magyarhomorog, /Mező-/Biharkeresztes, Mezősas, Mezőpeterd, Nagykereki, Pusztatold. Berettyóújfalui járás :Berett.yószentmárton, Berettyóújfalu, Csökmő, Darvas, Esztár, Fúrta, Gáborján, Hencida, Pocsaj, Szentpéterszeg, Váncsod, Vekerd, Zsáka. Sárréti járás: Bakonszeg, Báránd, Biharudvari, Nagybajom, Nagyrábé, Sáp, Szerep, Bihartorda, Dancsháza. Székelyhidi járáa : Álmosd, Kákád /!/, Nagyiéta, Ujléta. Nagyszalontai járás: Kötegyán, Méhkerék, Sarkad. Cséffai járás: Mezőgyán, Okány, Sarkadkeresztur, Ugra, Zsadány, Geszt. Tehkei járás: Gyanta Érmihályfalvai járás: Bagamér A községneveket az akkori Írásmódnak megfelelően irtuk, időközben — általában 1906-ban - névváltozások következtek be. Azokat a járásokat, amelyekben a jelenlegi Magyarország területén nincsenek községek, nem tüntettük fel, de az 1904. évi eredeti szervezés, szabályrendelet mindegyiket részletesen felsorolja, tehát abból megállapítható. Az 1926. évi községi beosztás rendje az alábbi volt: Berettyóújfalui járás: Bakonszeg, Berettyószentmárton, Berettyóújfalu, Csökmő, Darvas, Fúrta, Gáborján, Hencida, Szentpéterszeg, Váncsod, Ujiráz, Zsáka, Vekerd. Biharkeresztesi járás:Ártánd,Bedő» Berekböszörmény, Biharkeresztes, Bojt, Komádi, Körösszakái, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezősas, Nagykereki, Mezőpeterd, Told. Cséffa-Nagyszalontai - máskor Okányi - járás: Biharugra, Geszt, Kőrösnagyharsány, Kötegyán, Méhkerék, Mezőgyán, Nagyszalonta /Ujszalonta/, Okány, Sarkad, Sarkadkeresztur, Zsadány-jrecskei járás: Derecske. Esztár, Hajdúbagos, Kismarja, Pocsaj, Konyár, Sáránd, Téré