Varjasi Imre: Az 1956-os forradalmi bizottmányok tevékenysége és dokumentumai Hajdú-Bihar megyében - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 42. (Debrecen, 2010)

Mosoly a háborúban

A felvétel az 1956. október 19-i hajdúböszörményi nagygyűlésen készült, a Petőfi házban10 1956-ban elementáris erővel tört a felszínre, az emberek elé­gedetlensége. Atomjaira hullott szét az erőszakkal összeeszkábált rendszer. A forradalom leverése, a megtorlás kommunista szemüve­gen keresztül, pedig igen csak példásra sikeredett. Erre az idő­szakra talán a zsarnokság kifejezése a legpontosabb. Mind annak, amit a forradalom utáni évek, évtizedek jellemzésére, papírra vethetünk. E mögött ott található a meggyötört és megalázott ma­gyar nemzet, a mindenéből kiforgatott kisember. A meggyilkolt százak, a bebörtönzött és internált tízezrek, a hazájából mene­külni kényszerülő százezrek tömege. Magyarok. Az évtizedekre meg­félemlített polgárok, munkás, paraszt, értelmiségi húzta az igát, s mélyen hallgatva robotolt. Mert akkor épp nem tehetett mást. A túlélésre játszott, s közben átkozódott, persze ha kellett kol­laborált egy kicsit, hogy újra szabad lehessen. 10 Hajdúsági Múzeum Fotó Adattára (a továbbiakban HMFA.) Október 19-én a Petőfi házban százak gyűltek össze, hogy Újhelyi Szilárdot és Losonczy Gézát meg­hallgassák. A képen balról jobbra haladva több személyt is felismerni vél­tünk. Kezét az állához emelő személy dr. Oláh Imre állatorvos. Mint kiderült épp dohányzott. Mellette dr. Botos Lajos állatorvos, balján dr. Sóvágó Mi­hály ügyvéd, aki Fazekas Béla társaságában hallgatta Losonczyékat. Mellette egy Szalóki nevű férfi ült. Egy sorral előbb kissé takarásban Csiha Margit tanító, Almási Mártonná (szül: Fazekas Irma), Nagy Samuné. Előttük az ősz halántékú férfi dr. Szeszák Gyula ügyvéd, mellette dr. Józan Pál ügyvéd, Pál Nagy Zsigmond festőművész, Hajdú András zenész. Egy sorral előrébb a balol­dalon beszélgető pár előtt Szabó Imre, mellette Péter Gábor látható a képen. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom