Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1623/1625 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 41. (Debrecen, 2010)

Debrecen felé. A nótáriusok szinte mindig feljegyezték a származási helyet, az előző jogi állapotot, de a földesúrral szembeni tartozást egyetlen esetben sem jelezték, vagy rendezettnek nyilvánították. A városba költözött jobbágyok miatt ugyanis a földesurak állandó viszályban álltak a magisztrátussal, amely a szabadalomlevelei értelmében vonakodott visszaadni a menedéket kérőket. Éppen ezért erősítette meg Bethlen Gábor 1625-ben a város korábbi privilégiumát: onnan a szökevény jobbágyokat erőszakkal nem lehet elhurcolni. Az erdélyi országgyűlés azonban beavatkozott a jobbágyok tömeges beköltözésébe. Az „Approbatae Constitutiones” szerint ugyan Debrecen nem tartozott visszaadni az 1625 előtt odamenekült jobbágyokat, viszont az 1625. év után beköltözött jobbágyokat ki kellett adni. Nagy veszélyt jelentett ez Debrecen számára, hiszen a pestis miatt temérdek embert veszített éppen 1624-ben.

A jobbágyok mellett a nemesek is kopogtattak a város kapuin, igaz nem nagy számban (1624: 503/5). Amennyiben lerótták a 33 dénár behatási díjat, és kötelezték magukat a közterhek viselésére Debrecen városa szívesen befogadta őket. A városba betelepült nemesség életmódja egyre inkább minta lett a polgárság vezető rétege számára, ezért a polgárok egyre inkább törekedtek armális szerzésére (1625: 572/1).

A korabeli világutazók - leírásaik szerint - Debrecenbe érkezve sártapaszos, falusias házakkal találkoztak. Elképzelhető ugyan, hogy a három hatalmat szolgáló mezőváros cívisei a sok sarcolás, fosztogatás és tűzvész miatt nem építettek gazdagságra utaló, díszes palotákat, az azonban nem, hogy az oly nagy vagyonnal rendelkező tőzsérek, akiknek Európát behálózó kereskedelmi kapcsolataik voltak ne építettek volna kőházakat. Ezt a jegyzőkönyvek adatai is megerősítik (1624: 515/5, 533/4; 1625: 539/3)

A források közlésénél továbbra is együtt alkalmaztuk a múltbeli beszédet és a jelenbeli helyesírást. Nem változtattunk sem a családnevek, sem a földrajzi nevek átírásának eddigi gyakorlatán. A nyilvánvaló íráshibákat megjegyzés nélkül javítottuk ki. Többször előfordul a szövegben hiány, vagy olvashatatlan rész, ami víz-, vagy tintafoltnak köszönhető. Ezeket szögletes zárójellel és három vízszintes vonalkával jelöltük. Kérdőjelet használtunk a bizonytalanul olvasott, vagy fordított részeknél.

8