Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)
maradott, sőt még ő tötte Ádám bírót adóssá 160 forint, kit Adám az úton fizetett meg is neki. Mindkét fél vizsgálatot kér. 4. Két asszony között, mégpedig Ilona, a Mészáros (Mezaros) Dávid özvegye, felperes és a másik, Árpás (Arpas) Balázsné, Dorottya, alperes között, bizonyos gyalázatos szavak miatt, melyeket az alperes mondott így határoztunk. A felperes bizonyítsa, hogy Árpás Balázsné ő felőle nyilván mondotta, nem úgy penig, mint eszén kívül, hanem fúria, hogy az ö pénzét 20 forintját az maga ládájából, mely a felperes házánál volt megőrzésre vette ki, kit ha meg nem ad neki, gyönge szemet vetett az szemére. Árpás Balázsné ellenben bizonyítsa, hogy az alperes Mészáros Dávidné maga nyelvével vallotta azt, hogy ő nyitogatta fel az ő ládáját, kiből pénze elveszett a felperesnek. Vizsgálatot kérnek. 300. oldal Január 30. 1. Túri (Thurj) más néven Varga (Varga) Gáspár Kocsis (Koczis) János ellen bizonyítsa meg azt, hogy az mely házban ö most lakik Takács Jánosiul még éltében oly kondícióval vette meg az házat, hogy az mellette való pusztát és az kutat is vele adja, mert azon kívül meg nem vette volna. Takács (Takacz) János úgy adta neki, mint saját tulajdonát, ö is megengedte volt neki, hogy éltéig éljen belőle. 2. Kocsis (Koczis) János ellenben bizonyítsa, hogy ő is viszontag Takács (Takacz) Jánosnétul az ura halála után vette meg azt az kis házat, hogy az kút is oda valós volt, hanem Takács János is engedelemből bírta, el sem adhatta. Vizsgálatot kér. 3. Kannás (Kannás) Márton Szegedi (Zegedi) Mártonnal szemben a rágalmazás dolgában harmad napra feleljen. 4. Király (Kyralj) Máténé asszony Ibrányból (de Ibranj) az említett Hajdú (Hajdú) Györgyné kofával szemben bizonyítsa, hogy Hajdú Györgyné az ő édesanyjának tíz forinttal volt adós, kiről adóslevele is volt nála Magyar (Magiar) Istvánnénak, de az adóslevelet Magyar Mátyás rakatta volt tartani, az gyermeki az ládájából kivévén elszaggatták, de adós az 10 forinttal. 5. Kádas (Kádas) Mátyás Tót (Thot) Mihályné asszonnyal és örököseivel szemben nyolc nap után nem tudta tanúit előadni a törvény intésére. 6. Gábor, a gyulai (de Giula) Ötvös (Ötvös) István fia az előző lapon ismertetett határozat szerint harmad napra eljőve, a Szabó (Zabo) János özvegyével szemben az esküt szokás szerint letette a 150 forint adósság ügyében, melyek a kötelező levelekből ismertek. A végrehajtás tehát történjék meg. A bírák pedig a végrehajtás határidejére, harmad napra elvégzik a dolgot, és a saját keze írásával ellátott, az egész 150 forintról szóló kötelező leveleket egy bizonyos tokaji (Tokaj) ember, 301. oldal tokaji ember Szűcs (Zucz) András eljőve ide, az említett alperes asszony férjének, Szabó Jánosnak odaadta, és mivel az említett Gábort kielégítették, az alperes időközben meghalt leánya, a nemes Szűcs (Zucz), más néven Dali (Dalij) Gergelyné az elégtételnek ellene mondva ilyen foglalást és tiltást tett szülőanyjának indítványára a végrehajtó urakkal szemben a törvény által. Hogy tudni illik az mely másfél száz forintrul az tokaji adóslevél érvényben van, az mely szerént az alperes urának, Szabó