Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)
2. Gyursa (Giursa) János a sorbánfalvai (de Sorbanfalva) Bene (Bene) Mihállyal szemben harmad napra állítson tanúkat. 3. A Szentmiklós (Z. Miklós) utcai Kovács (Kovacz) Mátyás Botos (Botos) Mátéval szemben a fiával szemben elkövetett erőszakos tettet tanúkkal bőségesen bebizonyította, saját szájával mondott vallomásában nem tagadva, tehát (---). 4. Botos (Botos) Máté Kovács (Kovacz) Mátyásnak harmadjára fejére esküdvén fejére kötötte magát. 5. Ugyancsak ezen a napon egy cigány fiút, miután tolvajláson értek, akasztófára szögezték. 6. Július 30. Rác (Racz) Demeterné asszony a 600 ökörbőrt és tehénbőrt a szegedi (Zegediensis) Rác Péter kezébe kell adnia, miután azok árát letette első folyamodóként érkezve. Augusztus 6. 7. Kis (Kjs) Tamás felperes egyik részről, valamint a Mike (Mike) Pál két szerencsétlen szolgája, alperesek között bizonyos, a mezőn történt kölcsönös erőszaktétel ügyében így határoztunk. Mindkét fél tanúkkal bizonyítsa állításait, melyeket a kihallgatáson az írásokban kiadtak arról, hogy melyik fél ment elsőben az másikra erőszakosan, és az háborúságot indítván mint esett az actoron az verés. Vizsgálatot (kér). 267. oldal Augusztus 10. 1. Gyursa (Giursa) Jánosnak Bene (Bene) Mihállyal szemben hogy tanúkat keressen a vizsgálati levelek által meghatározott idő elmúltával, 15 napot engedélyezünk. 2. Tekintetes Kecskeméti (Keczkemetj) Máté deák egyik részről, valamint ifjabb Takács (Takacz) Pál másik részről velünk szemben személyesen megjelenve, miután az előbbi határozat megérett bennük egyhangú szavazattal és egyetértéssel, egyhangú kinyilatkoztatással ilyen vallomást tettek. Mivel ők összes fiaik, lányaik, fivéreik, rokonuk és leszármazottaik bármiféle terhét és nehézségét magukra vállalván és mindenekért, másokért is, bármi is legyen a jelenben vagy a jövőben felelni fognak. Mindkét házukat, mely a Szent Anna (Szent Anna) utcán található önként elcserélik és kicserélik, Takács Péter a házát, mely a keleti szegletben található a Csizmadia (Czismadia) Lukács házának szomszédságában és Veres (Veres) Gergely házánál. Máté deák pedig vele szemben a házát, mely ezen az utcán, és ugyanezen a szeren, a Beke (Beke) János házától délre, a Veres Mihály házától északra fekszik. Ezen felül még 50 forint készpénzért házának hasonló értékeként Takács Péternek örökös jogon odaadta és eladta, sőt odaadták és eladták, testamentumába beírták. 3. Augusztus 13. Hajós (Hajós) Györgyné, Katalin asszony Adonyban (Adon) lakott, Melit (Melit) Péter jobbágya jött be az városra és az város közé beíratta magát, adott 33 dénárt. 4. Augusztus 17. Sándor (Sándor) Péter a Bálinkó (Baljnko) András javait 20 forint adósság miatt először tiltja le 5. Augusztus 24. Gyursa (Giursa) János és Gergely és az édesanyjuk és a sorbánfalvai (de Sorbanfalva) Bene (Bene) Mihály felperesek a Csatári (Czatarj) más néven Krajnyik (Krainik) János, a felperes vér szerinti fivére szerzett javainak ügyében,