Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)
idején elpusztult nyolc forintra büntették, és most az elpusztult ló árát, azt a nyolc forintot fizesse meg a kárt szenvedett Márton Jánosnak. 3. Nagy (Nagi) János felperes Vajda (Vajda) János alperessel szemben bizonyos hat tulok ára ügyében, melyeket a felperes tudta nélkül a mezőről fizetés nélkül elhajtottak így határoztunk. A felperes esküdjék meg hite szerint arról, hogy ő mikor utolszor Nagy János kigyelmét az tulkok látogatni (sic!) végett az ára felől Vajda Jánossal nem szakasztott, hogy 29 forintért tőle elhajtsa, hanem neki hite akaratja nélkül hajtotta el. Harmad napra. 4. N. asszony, az Új (Uij) utcai Rác (Racz) János felesége, mint a legközelebbi rokon Nagy (Nagi) Lőrinccel szemben a meghalt Nagy István fiának és leányának személyében férjét, Rác Jánost gyámnak, Kása (Kasa) Mártont pedig prókátornak állította. 5. Felhalmi (Felhalmi) György, aki most Diószegen (Dioszegiensis) lakik velünk szemben személyesen megjelenve, fiai és bárki terhét magára vállalva és mindenekért felelve vallomást tett. Hogy a házát, mely a Varga (varga) utcán található az északi részen a Kovács (Kovacz) Lukács házától keletre, nyugatra pedig a Baranyai (Baroniaj) Péter házától örökös jogon odaadta és eladta Hentes (Hentes) István varga mesternek 50 forint készpénzért, és megfizette az árát ezen beírás tanúsága szerint. 6. Kovács (Kovacz) Mártonné, Anna asszony Mérges (Mérges) István ellen az urát, Mártont kurátornak, prokurátornak Kása (Kasa) Mártont. 7. Tarack (Taraczk) János velünk szemben személyesen megjelenve, fiai, lányai, és valamennyi örököse terhét magára vállalva és mindenekért felelve vallomást tett. Hogy a házát, amely a Nagycsapó (Nagj Czapo) utcán található a déli részen házak szomszédságában, keletre egy bizonyos vendégfogadótól, vagy 423. oldal vagy a szegények házától, nyugatra pedig Bolják (Boliak) Mihály házától, három száraz malommal együtt örökös jogon odaadta és eladta a tekintetes Szénási (Szenassij) Lőrinc úrnak, aki a mi lakosunk 255 forintért, melyet készpénzben fizetett meg ezen írás tanúsága szerint. A vevőnek kiadták a leveleket a vásárlásról. 1. Katalin asszony, aki először Lakatgyártó (Lakatgarto) Miklós, majd pedig Nagy (Nagj) Márton mészáros felesége, övegye felperes és Anna, a Lakatos (Lakatos) Gergely özvegye között bizonyos a korábbi férjnek, Lakatos Miklósnak atyai szerzett javai ügyében így határoztunk. Mindkét fél, ahogy írásban beadták, tanúkkal bizonyítsák előterjesztésüket. Vizsgálatot is kérnek. 2. Szíjgyártó (Zigiarto) Gergely, a Z. Balázs fia bizonyos ezüst tárgyak ügyében, amelyeket fia sokáig Ötvös (Eötvös) Bálintnál tartott, ezt a Bálintot törvény szerint nem tudja perelni, ugyanis az atyjáé voltak, és mikor el akarta adni, meg volt rá a lehetősége. 3. Szabó (Zabo), más néven Kun (Kun) Tamás velünk szemben személyesen megjelenve vallomást tett. Hogy a néhai Szentpéteri (Zpeteri) János elhagyott házát, amit tőle előtte megvett, azt az elhagyott telket és házat most újra örökös jogon odaadta és eladta Szabó, más néven Szántó (Santo) Szabó Andrásnak 27 forintért, megfizette az árát ezen beírás tanúsága szerint. 4. Augusztus hónapban. Nemes Goda (Goda) István, a néhai Hagymási (Hagimassi) Gergely jobbágya, aki a szabad város, Báthor (Bathoriensis) lakosa majd a Fenséges Császár II. Mátyás, Magyarország királya kegyelméből lett nemes, azért jött a