Bánkiné Molnár Erzsébet: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 39. - Egyek falukönyve 1786-1860 (Debrecen, 2008)
Egyek falukönyve
barátságossan kívánván azt együtt s annyival is inkább, hogy ha egy szeker vagy kettő volna, is az révbe, az Dorogmai hidas kisebb lévén, azon kevés szeker hamarább által mehet, ezen barátságos föltett czélunkba, meg akadályoztatott bennünket az Méltóságos Egri Fő Káptalan Egyeki javai Kasznárja az Nemzetes Szakátsy Mihály Úr, ki jővén egykor az Bírákkal, az révbe az hol is az Dorogmai hidas akkor az Egyeki óldalra volt ki kötve, épen az előtt vittek által rajta Egyeki szekeret, az Egyeki Bírákat által küldvén az Dorogmai Bírókért hogy mennyének által hozzá, által is mentek, az fent tisztelt Kasznár Úr azt kérdezte, hogy kié ez a hidas, arra azt felelték az Dorogmai szegénységé, erre azt felelte itt annak nem szabad járni, hát ha mingyárt Confíscálom ki áll ellent erre, mi azt feleltük, úgy mi is Confíscállyuk az Egyeki hidast, mihent által jön a Tiszán, no innét vigyék végyék el, ide többé által ne jöjjön, mi erre azt feleltük az Egyeki sem jöjjön hat többet, mi ezen el tilalmazást kőzlöttük az Méltóságos földes Uraságainkal, az kiktől azon rendelés tétetett; hogy ha az Egyeki óldalra nem engedik, ki köttni a mi hidasunkat, mi sem engedgyük Úrbéri Legelőnkre többé ki köttni a méltóságos földes Uraságaínktól a hidasunk járássának hely engedődött, a hol ki köthet, járhatunk a nélkül, hogy az Egyeki határba mennénk, az Egyeki hidas pedig sehol ki nem köthet, a Dorogmai föld nélkül, távol légyen az hogy mi haszonkérés végett csináltattunk volna hidast, vagy irigylenénk az Egyekiek sok száz forintokat tévő summa kereseteket, hanem az visszálkodást ízetlenséget unván meg, azon okbúi csináltattunk hidast, egy esztendő sem múlt el, hogy veredekés ne történt volna, az Egyekiekkel azeránt, hogy a Dorogmaiakat nem engedik bé menni, a hidasba, a Révésznek a Dorogmaiak adtak Évenként egy pár czismát, az hidasra pedig egy húzó vastag 16, és 17 öles kötelet, és az ohati szántó főldeinkbül is adtunk a Révésznek használni 3 köblös szántó főidet, egy köböl életért, ingyen nékünk a révész sem szolgált, Ezen dolgot azért kívánnyuk alázatossan Kőzleni, az Tettes- Fő Fiscális Úrral; hogy az Egyekiek az dolgot akár mi színbe adnák is elő, arrúl balúl ne méltótasson ítélni, az Tekéntetes Fiscalis Úrnak, mert az barátságot az Egyekiek szakajtották el, ezeknek mélly, és alázatos jelentések mellett mélly tisztelettel maradtunk T. Dorogmán aug. 25-e 1838. az Tekéntetes Fő Fiscális Úrnak alázatos szegény szolgáji, T. Dorogma Helysége Elöljárói, és köz Lakossai mostani Fő Bíró Szövördi Mihály. Pag. 385-ik lap Ezen Levélre, e következendő feleletet adunk: um: Végzés felelet Külső Czím A Tekentetes Nemes, Nemzetes és vitézlő Elek Ferencz Úrhoz, Több Tekéntetes, Nemes, Vármegyék Tábla Bírájához, és a Méltóságos Egri Fő Káptalan Nagy Érdemű Fő Ügyésszéhez nyújtandó alázatos felelettyeik, Az Egyeki Lakosoknak, az T. Dorogmai Lakossainak révünkbéli vád Levelőkre. Belső Czim Egyek Helysége Elöljáróinak és Közönségének Jelentősök azon T. Dorogma Elöljárói és Közösége vád Levelekre, mellvet Uradalmi Tekéntetes Fő Ügyész Elek Ferencz Úrhoz bé adtak folyó 1838-ik Év Augustus 25-én. Föl szóllítás. Tekéntetes fő Ügyész Úr! Kegyes jót akaró Urunk! A Felelet Az ide mellékelt és egy ./. alatt jegyzett mi nékünk, a Tekéntetes fő Ügész Úr által ki adott T. Dorogma Helysége vád Levelének mássára egész igassággal Tanúságokkal világosíttva e következendő feleletet adgyuk, 1-ször Az igaz; hogy T. Dorogma Helysége sok vizek, és Tekervényes Tavak között fekszik, valamint Egyek, és hogy hidas vagy csónak nélkül sehova sem lehet ki menni az is igaz, és azért is van valóságos országos Réve Egyek Helysége Közönségének az Mgos- Egri Fő Káptalan, mint földes Urunk jogai közé tartozó rész haszonbérbe adva; hogy az sok vizek végett az ország út ne gátoltattna, 2-szor hogy az Tisza Dorogmai lakosok minden szűkségökre által jártak fizetés nélkül az Tiszán annak az az oka, hogy minket illendő szép Barátsággal meg kértek; hogy ingyen által járhassanak, és 3-szor hogy úgy üres valamint Terhes Szekerekkel való által járása az országnak, és külőnőssen az Egyekieknek azért mondatik meg engedve lenni, az hidas ki kötése a Dorogmai 527 elkobzom 196