Bánkiné Molnár Erzsébet: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 39. - Egyek falukönyve 1786-1860 (Debrecen, 2008)
Egyek falukönyve
Czimborája Gyulai István voltak azon Bírák el tolvajlójaji, mihez képest, mi mind az két érintetteket magunk eléjbé fel parancsoltuk, és őket ki halgattuk, Tanúkra szügségünk nem lévén mi után önn magok ki vallották Tolvajságaikat, és azt is hogy az orgazdájok Szendrei András volt, az Búzáknak el tolvajlása általok úgy történt az mint magok is ki vallották; hogy: t. illik: az Járást tudván Gyulai István egy vas szeget meg görbített, és azzal nyitották fel az apáti Vincze Jósef Kamaráját, Miután tehát már, mind ezek előttünk föl világosítódtak Pag. 374-ik lap világosítódtak volna, ez dologra ílly végezést tettünk ítéltetett Apáti Vincze Jósefnek 1 kőből, és 2 véka tiszta búzáját valamint 1 kőből és 2 véka Rozsáért, az nevezett az túlsó lapon érintett Tolvajok, u:m: Bódi János, és Gyulai István tartoznak e képen eleget tenni, t: illik: az Búzát akkori folyó áron véve 10 fiton- köblét, esik hat vékáért 15 vft: az Rozsot szintén folyó árán 7 vftokra- véve, hat vékáért esik 10 vf: 30 xr~: általok el Tolvajoltatott három Zsákokér 3 f 30 xr~ és mivel azon Bíráknak addig is hasznát vette volna ap: Vincze Jósef, mint Kamat fejében 3 fi és így az Kár 32 váltó forintokra menvén, mivel Gyulai István, miután el tolvajolták hasznot is vett az árából fizettni tartozik ap: Vincze Jósefnek azonnal 19 vftokat-, Bódi János pedig 13 vftokat- és ha azonnal még nem adandgyák el foglalás úttyán lész általuk e summa meg veendő. Azomban mások példájára és az Tolvajok jobbulásúkra nézve; hogy tanúllyának és az illy Tolvajságtúl magokat őrizzék, Gyulai István 12 pálcza, valamint Bódi János 12 pálcza, úgy az orgazda Szendrei András 10 pálcza ütések el szenyvedésére ítéltettek, és azonnal. 1838-ik Év! Pünkösd hava 15-én Egyek Helységében Tartatott Tanács Gyüllésbül. 285-ik Számzat fel olvastattván előttünk Május hó 13-án f: 1838-ik Évben Egerben költ ítélet hozása Tekéntetes Uradalmi Fő Fiskális Elek Ferencz Úrnak az méltóságos Vovádrai Püspök Egri Nagy Prépost Rajner Károly Úr után, mellyet is ő Pag. 375-ik lap Egerben Aprilis 11-én f. 1838 Évben tett, Egyeki lakos Zsólyomi Ferencz folyamodására, és az melly ezen Köz Jegyző Könyv 372-ik lapján, az 283-ik Szám alatt már le írattatott Zsólyomi Ferencz részére, most pedig ez az Vincze Mihály folyamodására való. u: m: Másolat jött májús 9-én 1838. Miután az folyamodó Vincze Mihály és Özvegy Zsólyomi Mihályné között történt Úrbéri Földeknek el cserélése helytelennek találtatott és az Zsólyomi Mihályné által Vincze Mihálynak fél Telek főldgyéért meg cserélt egy egész Úrbéri Telek föld az folyó Évi Szent György Havának 14-én Költ Úri Határozásnál fogva az méltóságos Uraság által Zsólyomi Ferencznek vissza adattni parancsoltatok, a kérdéses csere meg semmisítése után pedig az folyamodó az egész Telek főidet Zsólyomi Ferencznek által adta, s azon Úrbéri Telek belső illetőségeihez csatoltatok, de az Tavasz vetés eránt az folyamodó, és Zsólyomi Ferencz között lévő Ki egyenesítés és elégtétel már az Bírák által meg is tétetett - az folyamodó ekemben az Zsólyomi Mihálynénak cserében által adott fél Telek főldgyét az fentebb érintett Úri - rendelés következésében Zsólyomi Mihálynétúl még vissza nem kapta; az Egyeki Bírák ezen kérdéses fél Telek főidet az folyamodó Vincze Mihálynak adgyák által, ki fizettettvén szinte az Tavasz vetésekre nézve Zsólyomi Mihályné; valamint az csere alkalmával tett toldásra nézve is, az Bírák az felek között az dolgot igasságossan igazíttsák, és intézzék ell, Eger Májús 13-a 1838. Uradalmi Fő Fiskális Elek Ferencz által mk: Végzés az Bírák által Miután ítélethez tartozó határozást el értvén folyamatba hoztuk, Esküit Társaink Kovács Péter és Ferencz Jósef és az Zsólomi Mihályné által eddig is helytelenül használt, és bírtt fél Telek főid Ta191