Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)
1. A Kolozsvári (Kolosvariensis) Váradi (de Varad) Deák (literátus) Miklós Szőcs (Zeots) Jánossal szemben a Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost prókátornak állította. 2. Úgy határoztunk, mivel a Szappanos (Zappanos) István Szíjgyártó (Zigjartho) Jánosnak a 132 forintról szóló kötelező levelek szerint, mivel azok igaziak, és nem tagadja az elmondottat, ezért a város régi törvénye és szokása szerint a 77 forintról tegyen eleget. 3. Erzsébet asszony, a Korcsolyás (Kortsiolas) Lőrinc felesége, felperes és a Péterfiajakab (Peterfia Jakab) utcai Csorba (Tsorba) János alperes között egy bizonyos Anna nevezetű asszony kezébe letett pénzről, mivel a törököknél vagy tatároknál volt az és a néhai Balog (Balogh) István által lett mindkét fél fivérénél, az alperes kezénél elhelyezve a 75 forint, így határoztunk. Mivel a felperes által előhozott tanúvallomásokból kitűnik, sőt az alperes sem tagadja, hogy a perelt pénz a Balog István nála helyezte el, 527. oldal azt a pénzt kiadta, de hogy kinek adta ki vajon, az nem derül ki a vallomásokból, jóllehet az alperes azt mondja, hogy ennek a Balog Istvánnak lett odaadva a Mihály nevezetű szolgája által, mikor odajött, és egy másik szolgája, Gáspár vitte el, és vitte vissza. Sőt, mivel a tanúk vallomásából nem tűnik ki, hogy kiadta Csorba János feleségével együtt megesküdnek a maguk személyében, hogy a perelt javakat az ő kezéből teljesen kiadja, nehogy egy is a pénzből nála maradjon. 1. Ugyancsak mivel a Nagy (Nagj) Antal nem tagadja, hogy a Szőcs (Zeots) Istvánnak 9 forinttal adós lenne, ezért a következő bírói ülésig a város régi törvénye szerint arról a 9 forintról tegyen eleget. Február 2. 2. Szakács (Zakats) Bálint a néhai Táncos (Thantzos) Gáspár özvegyével szemben Kakas (Kakas) Istvánt prókátorrá tette. 3. Tót (Thott) Mihály Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost a hajdú Nyéki (Niekj) Gáspárral szemben prókátornak állította. 4. A Szentmiklós (Zentmiklos) utcai kapitány, Nagy (Nagj) Péter egy bizonyos tolvajjal szemben Kakas (Kakas) Istvánt prókátornak állította. 5. Nyéki (Niekj) Gáspár Tót (Thott) Mihállyal szemben bizonyos ló ügyében harmad napra feleljen. 6. Margit asszony, a Csatári (Chiatariensis) Berecki (Beretzkj) Mihály felesége a néhai Túri (de Thur) Szabó (Zabo) Péterrel szemben Kása (Kasa) Mártont prókátornak állította. 528. oldal 1. A néhai Túri (de Thur) Szabó (Zabo) Péter özvegye, a Csatári (Chiatariensis) Berecki (Beretzki) Mihály feleségével, Margit asszonnyal szemben bizonyos levelek elszaggatása után a költség egy részéről harmad napra feleljen. 2. Táncos (Thantzos) Gáspárné asszony Szakács (Zakats) Bálinttal szemben Kása (Kasa) Mártont prókátornak állította. 3. Somogyi (Somogj) Barnabás Nagy (Nagj) Péterrel szemben a ló áráról harmad napra feleljen.